Szabadidő-terepjárót előlegez a Subaru
Hírek, 2015. október. 9.
AS

Egy új szabadidő-terepjáró tanulmányával készül az októberi Tokiói Autószalonra a Subaru, a Viziv Future Concept hamarosan valóra válhat.

 

 

Viziv Future néven mutat be szabadidő-terepjáró tanulmányt a Subaru az októberi Tokiói Autószalonon. A Viziv koncepciók sorában az első 2013-ban a Genfi Autószalonon jelent meg, a másodikat pedig egy évvel később ugyanott leplezték le. Az előző év novemberében Viziv Vision Gran Turismo néven készült el a harmadik, most pedig már a negyedik tanulmányt mutatja be ebben a sorozatban a Subaru.

 

 

Az újdonság a márka eddigi szabadidő-terepjáróinak formanyelvét fejleszti tovább. A méreteit még nem árulták el, de ha megvalósul, akkor a modell valamivel kisebb lesz, mint a Forester, így az Impreza alapjára épülő XV utódja lehet. A kompakt ötajtós modellre emlékeztető forma helyett pedig inkább a Forester vonásait viseli magán az autó, amit egy ötletes kerékpártartóval is felszereltek.

 

 

A műszaki részleteiről ugyancsak keveset árult el a Subaru, így csak annyit tudni, hogy a Viziv Future Concept egy összkerékhajtású hibrid hajtásláncot kap. A benzines erőforrás ugyanaz az 1,6 literes, négyhengeres boxermotor, ami a Levorg gépházában is megtalálható, ám a hibrid rendszert jelentősen továbbfejlesztették a csak a japán piacon elérhető Impreza hibridhez képest.

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár