Újra itt a Fiat Tipo
Hírek, 2015. október. 16.
AS

Jól ismert név tér vissza a Fiat kínálatába, az Aegea néven bemutatott kompakt lépcsőshátú modell ugyanis hamarosan Tipo néven lesz kapható.

 

 

Májusban még Aegea néven mutatta be új kompakt modelljének prototípusát a Fiat, most pedig elárulta, hogy a hamarosan gyártásba kerülő modell neve a legtöbb piacon, így nálunk is Tipo lesz. Ezzel egy jól ismert, népszerű elnevezés tér vissza az olasz márka kínálatába, hiszen az eredeti Fiat Tipo még 1988-ban mutatkozott be, és a következő évben el is nyerte az Év autója díjat.

 

 

Az új modellt eleve lépcsőshátúnak tervezték, ezért ilyen arányos a 4,54 méter hosszú, 1,79 méter széles és 1,5 méter magas karosszéria megjelenése, de később lesz belőle ötajtós és kombi is. 520 literes csomagterével és 2,64 méteres tengelytávra épülő tágas utasterével az új Fiat Tipo elsősorban az ár-érték arányával hódíthat majd. A formát az olasz központban tervezték, de a fejlesztése már a Fiat törökországi partnerénél zajlott, és a gyártás is a Tofaş üzemében folyik majd.

 

 

A kínálatban négyféle motort találunk: az alapmodellt 1,4 literes, 95 lóerős benzinessel szerelik, ezt követi egyes piacokon az 1,6 literes, 110 lóerős benzinmotor, az 1,3 literes Multijet dízelmotor 95 lóerőre képes, míg az 1,6 literes turbódízel teljesítménye 120 lóerő. A kisebb motorokhoz ötfokozatú, a nagyobbakhoz pedig hatfokozatú kézi sebességváltó jár, a benzineshez hagyományos bolygóműves, míg a dízelhez duplakuplungos automata sebességváltót lehet rendelni. Az új Fiat Tipo a tervek szerint 2016 első negyedévében érkezik a magyarországi kereskedésekbe.

 

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár