Egy időben a kockaforma autóiról ismerték a Volvót, pedig a harmincas években kimondottan áramvonalas modellt gyártott, ez volt a PV36.
Stílusos formájú autóival és erőteljes hathengeres motorjaival a Volvo a harmincas évekre már világszerte hírnevet szerzett magának. Ebben az időben kezdte hódítását az áramvonalas formájú karosszéria, amely kisebb üzemanyag-fogyasztást és nagyobb sebességet tett lehetővé, az utóbbi pedig a rohamosan bővülő úthálózat miatt is jelentős szerepet kapott. A legismertebb áramvonalas úttörő a Chrysler Airflow volt, amely 1934-ben jelent meg, és bár a harmincas évek közepére a Volvo is elkészült saját aerodinamikus modelljével, kár lenne másolással vádolni a svédeket, hiszen az amerikai gyártóval párhuzamosan ekkor már évek óta dolgoztak a terveken. 1933-ban be is mutattak egy prototípust Venus Bilo néven, amely a Volvo 655-ös alapjára épült, formája pedig a telefontársaságáról ismertté vált Gustaf Ericsson nevéhez fűződött, ezzel mérték fel a vevők véleményét. A sorozatgyártásba kerülő áramvonalas modell Ivan Örnberg munkája volt, aki 1931-ben érkezett a Volvóhoz.
A közönség reakcióit mérték fel az 1933-as Volvo Venus Bilo prototípussal
Szenvedélyes név, aerodinamikus forma
Talán már a névválasztással is a jövő autójának szánták a típust, hiszen a PV36 jelentése a Personvagnar, azaz személyautó szóból és az 1936-os évszámból tevődött össze, pedig a modell már egy évvel előtte, 1935 márciusában bemutatkozott. A típus közismertebb neve egy akkoriban divatos brazil tánc után a Carioca volt (ezt táncolta Fred Astaire és Ginger Rogers is első közös filmjükben, a Flying Down to Rióban, 1933-ban), és talán nem véletlen, hogy ekkor indult be a Volvók exportja is Brazíliába. A döntött hűtőmaszkjával, integrált fényszóróival és burkolt hátsó kerekeivel kedvezőbb légellenállású Volvo PV36 újdonsága volt még a keresztlengőkaros független első felfüggesztés, amely akkoriban a luxusautók kiváltságának számított.
A csomagtartót a karosszérián belülre integrálták, a hátsó kerekek burkoltak voltak
A 3670 köbcentiméteres, soros hathengeres, 80 lóerős teljesítmény leadására képes benzinmotorhoz háromfokozatú kézi sebességváltó csatlakozott, és bár az autó végsebessége elérte a 120 km/órát, fürgesége nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek oka a keresztmerevítésekkel ellátott, nehéz és masszív acél alváz volt, amely azonban a kor egyik legbiztonságosabb autójává tette a PV36-ost. Az áramvonalas forma ugyan innovatívnak számított, de nem nyerte el mindenki tetszését, az ötméteres karosszériához képest rövidnek számító 2,9 méteres tengelytáv ugyanis kissé esetlenné tette a kocsit. Talán ha Örnberg is három méternél hosszabb tengelytávval tervez, mint a Chrysler az Airflow esetében, akkor a Carioca is a száguldás látszatát kelthette volna. Mindenesetre érdekesség, hogy a korabeli prospektus rajzolója mindent megtett annak érdekében, hogy nyúlánkabbnak láttassa az autót.
Korát megelőzve tehetősek kiváltsága volt
A PV36 azonban tele volt előremutató megoldásokkal, például az akkoriban megszokottal ellentétben a csomagtartója a karosszérián belül található, az első és hátsó ajtók pedig egyaránt a B-oszlop felől nyílnak. A PV36 volt a Volvo első olyan típusa, amelyet préselt acél karosszérialemezekből állítottak össze, ez pedig megnyitotta az utat a tömeggyártás felé. Az avantgárd forma és innovatív felépítés ellenére a PV36 esetében mégsem beszélhetünk tömegtermelésről, hiszen 1935 és 1938 között mindössze 500 példány készült a 8500 svéd koronás árával drágának számító kocsiból.
8500 koronás ára drágává tette, ezért iparosok, ügyvédek, orvosok vásárolták
Gustaf Larson, a Volvo egyik alapítója is ilyen autót vezetett, a svédországi rendőrség tizennyolcat szerzett be belőle, egyébként pedig tehetős iparosok, ügyvédek és orvosok vásárolták. A legdrágább közülük bizonyára az a kétszínű, nyitott tetős példány volt, amelyet a Nordbergs karosszériaépítő műhely készített egy gazdag gyáros számára. A Volvo PV36 Carioca, ahogyan a Chrysler Airflow és társai is, jócskán megelőzte a korát. A harmincas években még az egyszerűbb felépítésű autókat keresték a vevők, ezért az áramvonalas modellek gyártása néhány éven belül megszűnt, és az igény csak az ötvenes években éledt fel újra. Az ötszáz legyártott példány közül mindössze 25 maradt meg, a többségük Svédországban található, igazi ritkasággá téve az első áramvonalas Volvót.
DIGITÁLIS MAGAZIN