Bemutatkozott az új Volvo S90
Hírek, 2015. december. 4.
AS

Az XC90 után bemutatta új korszakának második modelljét a Volvo, az S80 utódjaként az S90 karakteres formával és innovatív technológiákkal érkezik.

 

 

A márka megújulásának következő lépcsőjeként bemutatta kínálatának legnagyobb limuzinját a Volvo. Az XC90 után az új S90 is a svéd gyártó új stílusirányzata szerint készült külsőt kapott, amelyet a T-alakú nappali menetfények és a függőlegesen álló hűtőmaszk mellett a karakteres hátsó lámpák határoznak meg. Az ívelt tetővonallal ellátott karosszéria nagyobb is az elődjének tekinthető S80-asénál.

 

 

Az utastérben az XC90 mintájára készült berendezést találunk, így a kormánykerék, a színes kijelzővel helyettesített műszeregység és az álló formátumú középső érintőképernyő is a nagy szabadidő-terepjáróból lehet ismerős. Az S90 azonban még több biztonsági és kényelmi felszerelést kapott. A Pilot Assist névre keresztelt vezetéstámogató rendszer például 130 km/órás sebességig a sáv közepén tartja az autót, és ehhez nincs szükség egy másik jármű követésére. Szintén újdonság, hogy a City Safety vészfékező rendszer már nem csak a gyalogosokat és a kerékpárosokat, de a nagyobb testű állatokat is felismeri, és megakadályozza az elgázolásukat.

 

 

A motorkínálat is az XC90-ből lehet ismerős, így a kétliteres, négyhengeres motorcsalád erőforrásait találjuk a választékban. A turbóval és kompresszorral is ellátott benzines T6 teljesítménye 320 lóerő, míg a turbódízel a D4 és a D5 esetén 190 és 235 lóerős lehet, hozzájuk hatfokozatú kézi vagy nyolcfokozatú automata sebességváltó, és akár összkerékhajtás is kapcsolódhat. A T8 Twin Engine az S90-ben is a konnektorról tölthető hibridet jelenti, a 407 lóerős modellben a kétliteres benzinmotor és két elektromotor dolgozik. A januári detroiti autószalonon debütáló limuzin után a Volvo hamarosan bemutatja a V90 névre keresztelt kombit is.

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár