Elektromos strandautó az új Citroën Méhari
Bemutató, 2015. december. 11.
AS

E-Mehari néven mutatta be legújabb modelljét a Citroën: a legendás Méhari szellemi örököse egy elektromos hajtású, nyitott tetős strandautó lesz.

 

 

A Citroën bemutatta a legendás Méhari huszonegyedik századi változatát. A francia gyártó még a nyáron jelentette be, hogy az elektromos hajtású városi kisautóiról ismert Bolloré egyik nyitott tetős modelljét árulja majd saját kereskedőhálózatában. Az ősszel egy tanulmányautót is bemutattak, a C4 Cactus nyitott tetős változata a klasszikus Méhari stílusában készült el. Most ebből a két modellből egybegyúrva mutatkozott be az E-Mehari. A bolondos elődhöz hasonlóan az új autó egyszerű felépítésű és könnyen használható, a tisztítása pedig gyerekjáték, a műanyag karosszériát, a vízálló kárpittal borított üléseket és az utasteret akár vízsugárral is takaríthatjuk.

 

 

A műszaki alapokat a Bolloré kisautója, a Bluesummer adta, de a külsőt a C4 Cactus stíluselemeivel dolgozták át. A fényszórók és a könnyűfém kerekek is a Citroën crossover modelljéről lehetnek ismerősek, az E-Mehari ennek köszönhetően úgy néz ki, mint egy kicsinyített C4 Cactus. Az utastérben négy személynek és 200 literes csomagtérnek jutott hely, de a hátsó ülések ledöntésével 800 liternyi poggyász is szállítható. A 3,81 méter hosszú, 1,87 méter széles és 1,65 méter magas karosszéria alapállapotban nyitott tetős, de a szélvédőre és bukókeretre vászontetőt lehet illeszteni. A kis darabszámú autókra eltérő szabályok vonatkoznak, ezért légzsák nincs az autóban, de ABS és ESP került a Citroën strandautójába.

 

 

A nevének megfelelően az E-Mehari elektromos hajtású, a Bolloré kisautójából származó 68 lóerős villanymotor legfeljebb 110 km/órás sebesség elérését teszi lehetővé. A 30 kilowattórás lítium-metál–polimer akkumulátor feltöltése otthoni hálózatról 13 órát vesz igénybe, de 16 amperes töltéssel akár 8 óra alatt elkészülhetünk vele, a tele akkuval pedig városban 200, vagy azon kívül 100 kilométert képes megtenni a kis Citroën. Az E-Mehari gyártása hamarosan megkezdődik a PSA Peugeot Citroën rennes-i üzemében, a forgalmazása pedig 2016 tavaszán indul. A tervek szerint az év második felében Magyarországra is kerül majd belőle.

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár