Ár-érték arányban nyert a Fiat Tipo
Hírek, 2015. december. 15.
AS

Még éppen csak elkezdődött a forgalmazása hazájában, máris elismerést kapott az új Fiat Tipo, ár-érték arányával ugyanis az Autobest díjának győztese lett.

 

 

Az új Fiat Tipo nyerte el az Autobest 2016 díjat. Az elismerést ugyanúgy európai autós újságírók adják, mint az Év autója díj esetében, de itt elsősorban az újdonságok ár-érték aránya számít. A forma, komfort és vezethetőség mellett az árat, értéktartást és fenntartási költségeket is figyelembe veszik a döntésnél. A 2001-ben alapított díjat kezdetben közép- és kelet-európai újságírókból álló zsűri ítélte oda, most azonban nyugat-európai országok szakembereivel gazdagodott a döntnökök sora.

 

 

A 2016-os díj döntőjébe öt típus került: a Fiat Tipo mellett a Honda CR-V, a Hyundai Tucson, a Mazda CX-3 és az Opel Astra közül választottak az újságírók. Az első helyezett olasz autó összesen 1492 pontot kapott, így mindössze hét ponttal előzte meg az Opel Astrát. A Tucson 1145 pontot, a CR-V 1067 pontot, a CX-3 pedig 1051 pontot kapott. A díj tizenöt éves történetében a Fiat az eddigi legsikeresebb márka, hiszen harmadszor hódította el az elsőséget: 2003-ban a Panda, 2008-ban pedig a Linea győzött.

 

 

Részletek az új Fiat Tipóról

Bemutató, 2015. december. 10.

A jövő év elején kerül a kereskedésekbe a Fiat új kompakt családi autója, amely két évtizedes kihagyás után ismét a Tipo nevet kapja. A gyártó most részleteket is elárult a típusról.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár