Önállóan is előz az új Mercedes-Benz E-osztály
Bemutató, 2016. január. 12.
AS

Bemutatta az E-osztály új generációját a Mercedes-Benz, az elődjénél tágasabb, kényelmesebb és takarékosabb modell minden eddiginél több vezetéstámogató funkciót kapott.

 

 

Hivatalosan is bemutatkozott az új Mercedes-Benz E-osztály. Az újdonság valamivel nagyobb lett elődjénél, a karosszéria hossza négy centiméterrel 4,92 méteresre, a tengelytávolság pedig hét centiméterrel 2,94 méteresre nőtt. A formája az új C-osztály és S-osztály stílusát idézi, az áramvonalas karosszéria 0,23-as légellenállási együtthatója új rekord a kategóriában. A márka hagyományainak megfelelően kétféle kivitelben készül az E-osztály, a háromágú csillagos embléma ennek megfelelően a motorházfedél tetején vagy a hűtőmaszk közepén kaphat helyet.

 

 

Belül is az új Mercedesek megoldásait találjuk: az alapmodell még hagyományos műszeregységgel és 8,4 colos színes képernyővel jön, de a jobban felszerelt kivitelek már egymás mellett két, egyenként 12,3 colos színes kijelzőt kapnak, akárcsak az S-osztály esetében. A baloldalt lévő képernyő a műszereket mutatja, a jobboldalt elhelyezkedő kijelző pedig az infotainment rendszert jeleníti meg. Újdonság, hogy a kormánykerék küllőire érintésre érzékeny felület került, amellyel a fedélzeti rendszerek egyszerűbben kezelhetők. Hasznos funkció, hogy a megfelelő helyre tett mobiltelefon vezeték nélkül töltődik és az autó antennáját használja a jobb minőségű hívásokhoz.

 

 

A motorkínálat az E 200 kétliteres, négyhengeres benzinesével indul, amely 184 lóerőre és 300 Nm nyomatékra képes, ezzel 7,7 másodperc alatt gyorsít százra és 5,9 l/100 km az átlagos fogyasztása. Ez a motor a későbbiekben 211 és 245 lóerős változatban is megjelenik, és elérhető lesz a 3 literes, biturbó V6-os benzines is 333 és 367 lóerővel. A dízelmotorok választéka egy vadonatúj fejlesztésű, kétliteres, négyhengeres erőforrással kezdődik, amely az E 220 d-ben 195 lóerő teljesítményű és 400 Nm a legnagyobb nyomatéka, így 7,3 másodperc alatt képes százra gyorsítani és mindössze 3,9 l/100 km a szabvány szerinti fogyasztása. Ez a motor később 150 lóerővel és kétszáz lóerő fölötti kivitelben is megjelenik. Az E 350 d motorja az elődből ismert háromliteres V6-os 258 lóerővel és 620 Nm nyomatékkal, 5,9 másodperces gyorsulással és 5,1 literes átlagfogyasztással. Az új E-osztály konnektorról tölthető hibridként is jön, az E 350 e-ben a kétliteres benzinmotort és egy elektromotort találunk, a rendszer 279 lóerőre és 600 Nm nyomatékra képes, így 6,2 másodperc alatt gyorsít százra, a kombinált fogyasztás feltöltött akkumulátorral indulva 2,1 l/100 km.

 

 

Az alapmodellen kívül az Avantgarde kivitelek 15 milliméterrel ültetett futóművet kapnak, de adaptív lengéscsillapítás-szabályzás is elérhető összesen 30 milliméteres ültetéssel, és légrugózás is rendelhető az autóhoz. Az E-osztályban minden eddiginél több vezetéssegítő rendszer érhető el. Az adaptív tempomat és a sávtartó segítségével az autó képes követni az előtte haladót, még akkor is, ha a felfestések nem láthatók. Még nagyobb újdonság, hogy az E-osztály önálló sávváltásra is képes, ha az irányjelzővel jelet adunk, és szabadnak látja a szomszédos sávot az autópályán, így csaknem önállóan előz az autó. Az újdonság képes a gyalogosok és a torlódások felismerésére is, segít az akadályok kikerülésében, és megakadályozza, hogy a keresztirányú forgalom elé hajtsunk ki.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár