A Hyundai Motor lerántotta a leplet régen várt új hibrid modelljéről amelyet a Toyota Prius legnagyobb riválisának szánnak.
Dél-Koreában végre bemutatták a Hyundai Motor első, kifejezetten hibridnek tervezett kompakt modelljét, amellyel a vállalat a Toyota Prius egyeduralmát kívánja megtörni. "Az Ioniq a világ leginkább környezetbarát autója,amellyel kezdetét veszi a Hyundai Motor modellkínálatának változása" - mondta a Hyundai egyik képviselője.
Az új modell az első olyan Hyundai, amelyet kimondottan elektromos autónak terveztek, eddig ugyanis a koreai márka csak meglévő modellek, így például a Sonata, illetve a Grandeur hibridváltozatait készítette el. A sajtóanyag szerint az Ioniq formatervét egy gyilkos bálna inspirálta, amelynek révén „egyedi aerodinamikus karosszéria jött létre. A fekete keretbe öltöztetett hűtőmaszk, valamint a fényszórók éles kontrasztot hoznak létre környezetükkel, míg a C alakú LED-es nappali menetfények a légterelőkkel együtt tovább hangsúlyozzák az autó dinamikus megjelenését.
Belül a nyújtott, elvékonyított műszerfal nagyobb térérzetet biztosít az utasok számára. Amíg a levágott aljú bőrkormány a sportosságot, addig a krómbetétes váltógomb, pedálok és a beltér finom részletei a luxusérzetet hangsúlyozzák. Az autó felszereltsége megfelel a modern elvárásoknak, így a műszerfal teljesen digitális, van sávtartó asszisztens, távolságtartó tempomat, de akár vezeték nélküli mobiltöltőt is kérhet az Ioniq leendő vásárlója. A képek szerint fűthető kormánykerék, fűthető és szellőztethető ülések is lesznek a fedélzeten, a klímaberendezést pedig csak a vezetőre szabva takarékosabban is lehet üzemeltetni.
Az Ioniq Hybrid változatát egy 1,6 literes közvetlen befecskendezéses, 105 lóerős, 147 Nm maximális nyomatékkal rendelkező benzinmotor és egy 47 lóerős, 170 Nm-es nyomatékú elektromotor közösen 152 lóerős rendszerteljesítménnyel mozgatja. A hajtáslánchoz egy kifejezetten a hibrid modellekhez kifejlesztett hatfokozatú duplakuplungos automataváltót illesztettek. A fokozott biztonság és gazdaságosság érdekében a Hyundai Motor fejlesztői az autó szerkezetének 53 százalékában nagyszilárdságú acélt is felhasználtak. Ennek is köszönhetően az Ioniq átlagfogyasztása akár a 4,4 litert is elérheti 100 kilométeren.
Az egyelőre még csak hazai piacán, Dél-Koreában kapható Ioniq hibrid vételára felszereltségtől függően 22,9 és 27,8 millió won (kb. 5,5 és 6,7 millió forint) lesz, amiben már benne van a koreai kormányzat hibridekre kínált adótámogatása is. A most bemutatott hibrid után az év közepén érkezik a konnektorról is tölthető változat, az év végén pedig egy teljesen elektromos változattal is bővül az Ioniq kínálata. Az új modell a Hyundai tervei szerint októbertől lesz kapható az Egyesült Államokban, míg Kínában elsősorban a konnektorról tölthető hibridváltozatot kívánják elsősorban értékesíteni.
Forrás: hyundaihirek.com
vagy olvasd digitális formában!
