Magyar sikerek a túraautó-bajnokságok nyitányain
Hírek, 2016. április. 4.
AS

Michelisz Norbert két dobogós hellyel kezdte meg szereplését a Honda gyári csapatánál az idei túrakocsi-világbajnokságban, míg a Zengő Motorsport pilótája, Nagy Norbert egy harmadik és egy negyedik helyet szerzett az Európa-bajnokságon.

 

 

Franciaországban, a Paul Ricard pályán rendezték meg a túrakocsi-világbajnokság és az Európa-bajnokság szezonnyitó futamait. Michelisz Norbert az idei évtől már a Honda gyári pilótája Tiago Monteiro és a csapathoz szintén újonnan érkező Rob Huff mellett. A Zengő Motorsport pedig bár két autóval nevezett, nem érkeztek meg a Hondák motorjai, ezért Ficza Ferenc és Nagy Dávid közül az előbbi csak az egyik edzésen tudott rajthoz állni egy tartalék erőforrással.

 

 

Michelisz a hétvégi első futamon az ötödik helyről indult, és a harmadik helyen ért célba, a versenyt az élről rajtoló Rob Huff nyerte, a dobogóra még a marokkói Mehdi Bennani került fel. A második versenyt Michelisz a hatodik helyről kezdte, de ezúttal is harmadikként ért célba, előtte csapattársa, Tiago Monteiro ért be, akivel végig együtt autózott, a győztes pedig a címvédő világbajnok José María López lett. A bajnokságot is a Citroën argentin pilótája vezeti 38 ponttal, mögötte Monteiro (34), Huff (33) és Michelisz (30) állnak.

 

 

A mezőnyben új nevek mellett régi ismerősök is felbukkantak új autókban: az új gyártóként érkező Volvo csapata, a Polestar két svéd pilótával (Thed Björk, Fredrik Ekblom) indult, Rob Huff a Hondához, Gabriele Tarquini és Hugo Valente pedig a Ladához került, Tom Chilton pedig immár Citroënt vezet. A Zengő Motorsport két újoncának bemutatkozója még hátravan, de a csapat nem tétlenkedett, az Európa-bajnokságon Seat Leonnal induló Nagy Norbert ugyanis sikeresen kezdte a szezont: az időmérőn harmadik lett, a két futamot pedig a harmadik és a negyedik helyen zárta, így a harmadik helyen áll a bajnokságban.

 

 

A WTCC következő fordulójára két hét múlva kerül sor Szlovákiában, amelyet egy héttel később a magyarországi hétvége követ a Hungaroringen, az Európa-bajnokság ugyanakkor csak a szlovákiai fordulót ejti célba.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár