Itt a kisebb Tesla, a Model 3
Hírek, 2016. április. 26.
AS

Bemutatta kínálatának harmadik típusát a Tesla, a Model S-nél kisebb Model 3 kedvezőbb áron teszi elérhetővé az elektromos autózás előnyeit.

 

 

Nagy várakozás előzte meg a Tesla legújabb típusának premierjét, hiszen a kereskedések előtt sorban álltak azért, hogy az elsők között adhassák le megrendelésüket az újdonságra. A Model S és a Model X után megjelenő Model 3 egy középkategóriás típus, így a BMW 3-as sorozat piaci ellenfelének számít. A formája a korábbi típusok továbbfejlesztésével született, de látványos különbség, hogy a Model S-sel ellentétben nincs fekete hűtőmaszkja, így még inkább futurisztikus hatású.

 

 

Az utastér is a jövőautókat idézi, a kétküllős kormánykerék mögött nincs műszeregység, mindent a középen lévő óriási táblagépről lehet leolvasni, amely ezúttal nem álló, hanem fekvő helyzetű. A ferdehátú karosszéria könnyen pakolhatóvá teszi a csomagteret, és az utastérben is kényelmesen elférnek öten, a hajtáslánc és az akkumulátor ugyanis nem foglal sok helyet. A Tesla egyelőre nem árult el részleteket ezekről, csak annyit tudni, hogy a Model 3 alapváltozata is hat másodperc alatt gyorsul fel nulláról százra, önvezető módja is lesz, és egy feltöltéssel akár 350 kilométer megtételére is képes. A gyorstöltés ehhez a típushoz is használható, és Elon Musk, a Tesla alapítója szerint az idei év végére megduplázódik a gyár által telepített gyorstöltők száma.

 

 

A típus ára 35 ezer dollárról indul, és ennek tudatában ezerdolláros letéttel már több százezren megrendelték az újdonságot. A szállításra azonban még várniuk kell, az első példányok ugyanis 2017 végén kerülnek az amerikai vevőkhöz, Európába 2018-ra jut el a Tesla Model 3.

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár