Budapesten a megújult Nissan GT-R
Bemutató, 2016. április. 29.
AS

Még nagyobb vezetési élményt ígér a jelentősen átdolgozott Nissan GT-R, amely ugyanakkor kényelmesebbé és igényesebbé is vált. Az első példány premier előtt két napig a budaörsi Nissan-kereskedésben tekinthető meg.

 

 

2007-es bevezetése óta szinte minden évben csiszolt valamit a Nissan a szuper-sportkocsik menetteljesítményeit ígérő GT-R modelljén, most pedig bemutatta az átfogó ráncfelvarráson átesett kivitelt, amely az idei piaci bevezetését megelőzően alig egy hónappal a New York-i premierje után két napig Budapesten vendégeskedik.

 

 

A GT-R jellegzetes stílusú formája nem változott, de szinte minden részletét átdolgozták, a változtatások többsége pedig nem csupán esztétikai, hanem funkcionális is. A nagyobb hűtőrács a motor hűtését segíti elő, az új motorházfedél pedig nagy sebességnél növeli az autó stabilitását. Az első lökhárító új légterelői is jobb leszorítóerőt biztosítanak, és a küszöböket is áramvonalasabbra tervezték. A négy kerek hátsó lámpa és a négycsöves kipufogó megmaradt, de hátul is felfedezhetünk aerodinamikai módosításokat. A 20 colos kovácsolt alumínium kerekek is újak.

 

 

A korábbi modellt a belső tér minőségérzete miatt érhette kritika, ezért ezen a téren alapos változásnak vetette alá a GT-R-t a Nissan. A műszerfal és a kijelzők megújultak és bőrborítást kaptak, sőt, szinte az egész utasteret minőségi tapintású bőrrel vonták be. A műszerfalon felére csökkent a gombok száma, ellenben az érintőképernyő méretét 8 colosra növelték, a kezelése az ülések közt lévő kontrollerrel is lehetséges. Új a kormánykerék, a váltófülek pedig már nem a kormányoszlopon, hanem a volánra rögzítve találhatók, így kanyarban is jobban elérhetők.

 

 

A 3,8 literes, ikerturbós V6-os motor az új GT-R-ben már 565 lóerőre és 633 Nm-re képes, a megnövelt turbónyomásnak köszönhetően a középső és felső fordulatszám-tartományban is erőteljesebb gyorsításra képes. A hatfokozatú, duplakuplungos sebességváltót is átdolgozták, hogy simábban és csendesebben kapcsoljon, míg az új titánium kipufogódobok és az aktív hangerősítés még élvezetesebbé teszi az autó hangját.

 

 

A merevebb karosszéria és az átdolgozott futómű növeli a GT-R stabilitását és nagyobb kanyarsebességet tesz lehetővé, miközben kényelmesebb is az eddiginél. A Nissan ráncfelvarrott sportkocsija tehát még nagyobb vezetési élményt ígér, miközben a hétköznapokon még használhatóbbá vált. Az előrendelés már megkezdődött, az első példányok nyáron érkeznek a vásárlókhoz. Az új GT-R egy példánya két napig Magyarországon vendégeskedik: április 29-én és 30-án a budaörsi Nissan Gablini kereskedésben tekinthető meg.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár