A Genesis közzétette az első hivatalos fotót a G80 modellről, amelynek legnagyobb újdonsága, hogy Európában dízelmotorral is kapható lesz.
Az európai felső középkategóriában ma elsősorban a neves német márkák dominálnak, amelyeket előszeretettel dízelmotorokkal vásárolnak az ügyfelek. Az Audi A6-os, BMW 5-ös sorozat, valamint a Mercedes-Benz E-osztálya alkotta hármas mellé kevesen merészkednek, még a nagy presztízsű Jaguar is igen kevés XJ modellt tud értékesíteni.
A nagy nevek közé a dél-koreai márkák sem tudtak eddig behatolni, pedig a Hyundai 2014-ben immár Európában is bemutatta a Genesis limuzin második generációját, amely viszont egészen mostanáig kevés vizet zavart ebben a neves mezőnyben. Eddig ugyanis egyetlen kivitelben, egy 315 lóerős 3,8 literes V6-os benzinmotorral és teljes felszereltséggel és 65 500 eurós árcédulával kínálták az autót, amely ebben a konfigurációban nem rúghatott labdába.
Az erőviszonyok idén azonban megváltozhatnak, hiszen immár külön márkajelzés alatt, Genesis G80 néven megváltozott külsővel és frissebb műszaki tartalommal 2016-ban megérkezik a ráncfelvarrott modell. A G80 első kiképzése ezzel átveszi a márka zászlóshajójaként tavaly decemberben bemutatott G90 formajegyeit, a fényszórók laposabbakká és ezzel dinamikusabbakká váltak, az első lökhárítók külső szélein kialakított felfelé ívelő ködlámpafészkek és a függőlegesbe hajló légbeömlők pedig javítják a légellenállást. A hangsúlyosabb hatszögletű hűtőmaszk lamellái szélesebbek és vaskosabbak, de a korábbiakhoz hasonlóan gazdagon krómozottak.
A külső finomításánál sokkal lényegesebb változás, hogy a 4,99 méter hosszú G80 a ráncfelvarrással együtt végre már nemcsak V6-os benzinessel, de dízelmotorral is rendelhető lesz. a szóban forgó dízelmotor a Santa Fében és más Hyundai modellben már szolgáló, kiforrott 2,2 literes CRDi egység lesz, amely 200 lóerős teljesítményével már méltó ellenfele lehet a német prémiummárkák (Audi A6 2,0 TDI, BMW 520d és Mercedes E220d) hasonló modelljeinek.
Az új motorváltozat érkezésével várhatóan az alapár is jóval kedvezőbbé válhat, így az eddigi 65 ezer euró helyett valamivel több, mint 50 ezer eurót kell majd fizetnie annak, aki egy Genesis G80 2,2 CRDi modellt választ magának. Ráadásul amíg a német márkák alapárait az extrák még jelentős tétellel dobhatják meg, addig a G80 már alapáron is rendkívül gazdagon, így navigációval, fűthető-hűthető bőrülésekkel és egy sor modern vezetéstámogató rendszerrel is felszerelt.
Forrás: genesishirek.blogspot.hu


