Bemutatták a praktikus Ferrarit – FF
Hírek, 2011. január. 21.
AS

Nemhogy négy teljes férőhely van benne, még négykerekes is. Itt valami nincs rendben – gondolhatnánk.

 

 

Pedig minden a legnagyobb rendben. A most bemutatott Ferrari FF egy vérbeli sportautó, de eközben praktikus is. Négy felnőtt számára kínál elegendő helyet, és még a csomagjaikat is lesz hova tenni – állítják. Az FF egy teljesen egyedi konstrukció, bár méreteiben szinte teljesen megegyezik a 612-vel, és bár ezt hivatalosan nem mondták ki, de elég valószínű, hogy azt váltja. A Ferrari elmondása szerint az autót azoknak a vásárlóiknak szánják, akik olyan Ferrarit kerestek, amellyel télen-nyáron minden körülmények között autózhatnak. Külön kiemelték, hogy téli sítúrákhoz ajánlják az autót.

 

 

Ha utóbbihoz ennél jobb választás is van, azért be kell ismerni a Ferrarik közt egyedülálló, amit az FF nyújt. 450 literes csomagtér, amely akár 800 literesre is növelhető az ülések lehajtásával, emellé pedig egy bitang 6,3 literes V12-es motor, 660 lóerővel, 683 Nm nyomatékkal, és a Ferrari történetében elsőként összkerékhajtással. Az FF súlya egész barátinak mondható, 1795 kilogramm, de még így is elképesztő gyorsulásra képes, 3,7 másodperc alatt röpíti az utasait 100-ra, a végsebessége 335 km/óra. Az FF hivatalos bemutatója Genfben lesz, ezt követően kerül majd a márkakereskedésekbe.

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár