Nem nekünk készült az új Citroën C6
Hírek, 2016. június. 8.
AS

Teljesen új modellt mutatott be C6 néven a Citroën. A nagyautó második generációja szinte mindenben eltér elődjétől, és nem is tervezik az európai forgalmazását.

 

 

1999-ben nagy feltűnést keltett a C6 Lignage névre keresztelt tanulmányautóval a Citroën, és talán még ennél is nagyobb meglepetést váltott ki, hogy 2005-ben minimális módosításokkal gyártásba is került a hidropneumatikus felfüggesztéssel szerelt, áramvonalas formájú francia nagyautó. 2012-ben fejeződött be a gyártása, de most itt a C6 második nemzedéke, amelyet a pekingi autószalonon mutattak be.

 

 

Az új C6 a PSA moduláris padlólemezére épül, akárcsak a C4 Picasso, de annál jóval nagyobb. A tengelytávolsága 2,9 méter, a hossza pedig az 5 métert is eléri, ami még akkor is tekintélyes, ha a formavilág egyedisége meg sem közelíti az elődét. Az új C6 hagyományos limuzinformát kapott, jellegzetessé legfeljebb az egy tömböt alkotó fényszórók és hűtőmaszk tehetik.

 

 

Az utastérben egyszerű formákkal és igényes anyagokkal találkozunk, a műszeregységet 12,3 colos színes képernyővel helyettesítették, a középkonzolra a Citroën legújabb 8 colos érintőképernyője került. A helykínálat bőséges, és nemcsak a klímaberendezés négyzónás, de masszázsfunkció jutott a hátsó utasoknak is. A nagyautó motorja 1,8 literes, négyhengeres, turbós benzines, amely 200 lóerőre és 280 Nm nyomatékra képes, hozzá hatfokozatú automata sebességváltó kapcsolódik. A Pekingben leleplezett új Citroën C6 egyelőre csak Kínában lesz kapható.

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár