Sportautó-tanulmányt mutatott be a Hyundai
Hírek, 2016. június. 8.
AS

A 2016-os Busan Nemzetközi Autószalonon a Hyundai Motor bemutatta legújabb RM16 koncepcióját, amely az N szériás tanulmányaként a vállalat nagyteljesítményű autók iránti elkötelezettségét kívánja hangsúlyozni.

 



A Hyundai még 2015 szeptemberében mutatta be az N sportmárkáját, amely a jövőben valóban élvezetesen vezethető nagyteljesítményű autókat gyárt majd az erre fogékony vásárlóközönség számára. Ennek keretében most, a Busan Nemzetközi Autószalonon bemutatkozott a Veloster alapjaira épített RM széria harmadik tanulmánya, az RM16, de emellett kiállításra került a Hyundai N 2025 Vision Gran Turismo is, amely az N szériás modellek jövőképét hivatott megtestesíteni.


„Az RM16 és a Hyundai N 2025 Vision Gran Turismo tanulmányautóinkat a teljesítmény iránti szenvedélyünk inspirálta, amelyet hamarosan az első N modellben is megtapasztalhatnak majd” – mondta Woong-chul Yang, a Hyundai fejlesztőközpontjának alelnöke.

 

 

A még 2012-ben megkezdett Racing Midship (RM) projekt célja olyan teljesítményorientált technológiák kifejlesztése és ennek eredményeként 2014-ben „guruló laboratórium”-ként alkották meg az első, szintén itt, Busanban bemutatott RM14 tanulmányt, amely azóta is kulcsfontosságú szerepet játszik a következő szériás N sportkocsik fejlesztésében. A tavaly Szöulban bemutatott RM15 után a teljesítményorientált technológiák továbbfejlesztéseként az idei RM16 középmotoros, könnyűszerkezetes kétüléses tanulmányként viszi tovább az eddigi eredményeket és új fejlesztéseket is bemutat. A teljesítménynek alárendelt forma funkcionális és egyúttal aerodinamikus is, ahol a mélyre engedett motorház, egyedi, vékony fényszórók és széles légbeömlők agresszív megjelenést kölcsönöz az autónak.


Az RM14 és RM15 örökségét hordozó új modell az elődökhöz hasonlóan hatfokozatú manuális váltót kapott, amely a 300 lóerősre fejlesztett, középen elhelyezett 2,0 literes T-GDI benzinmotorhoz kapcsolódik. Ehhez jön még a korábbiakhoz hasonló 43 százalékos első és 57 százalékos hátsó tengely súlyelosztás, a gravitációs középpont pedig mindössze 500 mm magasan van. Az először az RM15-nél bemutatott súlycsökkentési innovációk segítségével az új tanulmány még jobban kezelhető és jobban gyorsul, mint elődei. A különleges tervezésű alumínium vázszerkezetet könnyű, de ellenálló szénszálas műanyag karosszériaelemekkel burkolták be, amely jelentős súlymegtakarítást jelent egy hagyományos acélkarosszériás autóhoz képest.

 


Az RM16 modellbe olyan új technológiákat építettek be, amelyek segítségével maximálisan kihasználhatják az autóban rejlő lehetőségeket. Ilyen az elektronikus feltöltő rendszer, amely javítja a motor teljesítményét és reakcióképességét, az elektronikus differenciálzár, amely optimális vonóerőt biztosít a fordulókban az egyes kerekekhez, valamint egy automatikusan vezérelt hátsó szárny is beépítésre került a különböző vezetési körülményekhez igazodó optimális légellenállás elérésére.  Az RM16 ezeken kívül elektromosan változtatható kipufogórendszert is kapott, amely erőteljes tónusával egészíti ki az intenzív gyorsulásokat, miközben az állítható sportülések a különböző vezetési módokhoz és a kanyarsebességhez is alkalmazkodva hozzájárulnak a kiváló vezetési élményhez.


A Hyundai N 2025 Vision Gran Turismo és az RM16 által képviselt nagyteljesítményű modellek mellett a vállalat lenyűgöző kiállítási standján a Hyundai Motor másik irányzataként az Ioniq modellel a környezetbarát technológiák is bemutatásra kerültek. Busanban kiállították az autó hibrid és elektromos változatát, amelyek már megvásárolhatóak Dél-Koreában, ám a palettához még idén csatlakozik a konnektorról feltölthető hibridváltozat is.

 


Forrás: hyundaihirek.com

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár