A korábbi tesztünkben a legolcsóbb autós kamerát tettük próbára, most pedig ismét kínai webáruházból választottunk fedélzeti kamerát, amely apró méretei miatt is érdekes lehet.
Ma már kevesen kérdőjelezik meg a fedélzeti kamerák létjogosultságát, hiszen egy ilyen eszköz nagyon hasznos lehet baleset esetén, de akár egy vitatott közlekedési helyzet rendezéséhez is. Az interneten rendkívül széles kínálatból válogathatunk az autóba szerelhető menetrögzítő eszközök közül, egy éve az elérhető legolcsóbb példányt tettük próbára, amely elfogadható használhatóságával és persze árával feledtetni tudta szerény képminőségét. A GearBest autós kiegészítői közül ezúttal egy hasonlóan érdekes fedélzeti kamerára esett a választásunk, az SQ9 névre keresztelt eszköz ugyanis nemcsak ugyanolyan kedvező áron szerezhető be, de sokkal kisebb méretű is a korábbi kameránál.
Rendelés és szállítás
A GearBest több száz terméket tartalmazó kínálatából kiválasztott SQ9 az egyik legolcsóbb autós kamera, amely ugyanakkor az egyik legújabb típus is. A leírása szerint 1080p felbontású, azaz Full HD minőségű képet készít, és 360 fokban forgatható a tartójában, ennek ellenére kevesebb, mint húsz dollárba kerül. PayPallal is lehet fizetni, a postaköltség pedig ingyenes, ha elég türelmesek vagyunk, így ötezer forintból házhoz szállítják a terméket. A megrendelés után néhány hetet kell várni, hozzánk három héten belül érkezett meg a fóliaborítású párnázott boríték. A kamera doboza egy kicsit megrogyott, de kétségkívül megvédte a tartalmát, az eszköz sértetlenül utazott át a tengerentúlról.
Kicsomagolás és tartozékok
A meglepően könnyű, 135 grammos csomag egy műanyag keretben rejtette magát a kamerát, amely valóban megdöbbentően apró. A 30 mm átmérőjű, gömb alakú kamera pedig a vártnál jobb minőségű, szürke háza fémből készült. A dobozban találtunk egy csipeszt, amelynek keretébe be lehet fogatni a kamerát, és ezzel bárhová azonnal rögzíthető, a keretben pedig tetszőleges irányba forgatható az eszköz. Ennyi még nem lenne elég az autóban való rögzítéshez, így egy talpat is mellékeltek hozzá. Az ideális megoldás a tapadókorong lenne, az azonban nem jár, így jobb híján a talpat ragaszthatjuk vagy csavarozhatjuk a műszerfalra vagy a tetőbe. A csomaghoz egy egyedi kábelt is mellékeltek, amely micro USB-vel csatlakozik az eszközhöz, és video out csatlakozóval a képét is ki lehet vetíteni.
Beállítás és használat
Az apró kamera hátránya ugyanis az, hogy nincsen kijelzője. Így olyan pici lehet, hogy bárhová elrejthetjük a kocsiban feltűnés nélkül, nem kell leszerelni parkoláskor, mint a nagyobb, szélvédőre tapasztható társait. A beállítása azonban roppant körülményes: érdemes elsőre foglalkozni vele, melyik szögből látja jól az utat, és utána azt a helyzetet stabilan rögzíteni, mert képernyő híján nem tudjuk úgy elhelyezni, hogy ne a motorházfedelet vagy a műszerfalat vegyük fel vele tévedésből. A dobozban angol nyelvű használati útmutató is van, ami elengedhetetlen, hiszen képernyő híján menü sincs, a kamerát a tetején lévő két gombbal lehet kezelni, a köztük lévő állapotjelző LED segít a funkciók közti eligazodásban.
Ha egyszer beállítottuk és elhelyeztük, a használata már nagyon egyszerű: a Power gombbal bekapcsoljuk, a LED jelzi, hogy felvételre kész, és még egy gombnyomás indítja is a felvételt. Közben a LED kikapcsol, hogy ne zavarjon. A Mode gombbal pedig válthatunk a különböző üzemmódok között attól függően, hogy 1080p vagy 720p minőségű felvételt szeretnénk, esetleg fényképezni, vagy bekapcsolni az infravörös fényt éjszakai felvételhez. Az alján lévő nyílásba micro SD kártyát kell helyezni (nem tartozék), legfeljebb 32 GB-ost, és szükség is lesz minél nagyobb kapacitásra, a felvételek ugyanis elég nagyméretűek. A videókat kártyaolvasóval, vagy a kamerát az USB kábellel számítógéphez csatlakoztatva tudjuk letölteni. Míg a tavaly próbált eszköz webkameraként is működik, az SQ9-nek nincs ilyen funkciója. A tesztet egy 16 GB-os Kingston microSDHC Class 10-es memóriakártyával végeztük, a videókat AVI kiterjesztéssel rögzíti a kamera.
Tapasztalatok a használat során
Talán nem nagy meglepetés, hogy a húsz dollárnál is olcsóbb kamerának szerény a képminősége. A dobozán is olvasható, hogy 1920x1080 pixeles felbontás mellett másodpercenként 15 képkockát vesz fel, ami még nem eredményez folyamatos felvételt, ráadásul a kép sem élesebb, mint 720p-ben. Az 1280x720 pixeles felbontásnál már 30 képet rögzít másodpercenként, ez már kellően folyamatos. A kép kissé fakó, olykor kiégett vagy erősen tükröződik, de nem is családi videókhoz használjuk, így a célnak végső soron megfelel. A forgalomban közlekedő autók látszanak rajta, az előttünk haladónak és a szembejövőknek a rendszáma is olvasható, ami előrelépés a tavaly tesztelt kamerához képest, annál egyértelműen jobb a képminősége. A hátránya viszont az, hogy bár a talp és a csipesz masszív, a keretben enyhén mozoghat a kamera, ami rossz úton rázós képet eredményez.
Ha fényképezni akarunk vele, a képek 12 megapixelesek (4032x3024 képpontosak) lesznek, de jobban járunk, ha erre a célra a mobilunkat használjuk. Az infravörös fényeknek nem sok eredményét tapasztaltuk, rossz fényviszonyok mellett hajlamos hibás színeket rögzíteni az eszköz. A kisebb kamerához kisebb akkumulátor jár, de mivel nincs képernyő, a 200 mAh-s lítiumion telep is bírja. Sokra azért ne számítsunk, de egy feltöltéssel nagyjából egy órán át működőképes az eszköz, utána ennél valamivel több időt vesz igénybe a feltöltése, illetve használat közben is tölthető. 12 voltos aljzatba dugható autós kábel ugyanakkor nincs a dobozban, mint a korábban tesztelt modellhez, de micro USB csatlakozójút könnyen szerezhetünk hozzá.
Összegzés
A tapasztalatokat összegezve az SQ9 érdekes újdonság az autós fedélzeti kamerák között. Az esetek többségében jobban járunk az egy évvel ezelőtt tesztelthez hasonló eszközzel, amelynek külön képernyője is van, hiszen az egyszerűbben beállítható, tapadókoronggal rögzíthető és autós töltője is van. De ha számít a minél kisebb méret, hogy rejtett helyre is beépíthető legyen az autóban, akkor az ötezer forintért beszerezhető SQ9 érdekes alternatíva.
vagy olvasd digitális formában!
