Megújult a Volkswagen Golf
Bemutató, 2016. november. 10.
AS

Bemutatta a hetedik generációs Golf megújult változatát a Volkswagen. A formája alig változott, a motortérben és a műszerfalon azonban több újdonságot is találhatunk.

 

 

Megjelentek az első képek a hetes Golf ráncfelvarrott változatáról. A 2012-ben bemutatott modell formája alig változott, csak a részletek árulják el a modellfrissítést. Újak a fényszórók és a hátsó lámpák, szélesebb lett az első légbeömlő a lökhárítóban, továbbá új színek és könnyűfém kerekek is megjelentek a kínálatban. A hátsó lámpák mostantól szériában LED-esek, a halogénfényszórók pedig felárért xenon helyett teljesen LED-esek lehetnek. Lényegesebbek a változtatások belül, ahol elérhetővé vált a 12,3 colos színes képernyővel helyettesített műszeregység, amit a Passatban láttunk.

 

 

High-tech újdonságok az utastérben

A legnagyobb újdonság a középkonzolon lévő infotainment, amiből az alapkivitel képátlója 5-ről 6,5 colosra nőtt, a csúcsmodellben pedig 9,2 colos érintőképernyőt találunk. A kijelző nem csak az ujjunk közelítésére reagál, mint eddig, hanem már gesztusokkal is lehet irányítani, például lapozni a képernyőn, aminek elrendezése tetszés szerint állítható. Fedélzeti wifi, két USB csatlakozó, két SD kártyahely és 10 GB-os SSD meghajtó is tartozik a rendszerhez, ami Apple CarPlay és Android Auto segítségével tükrözi a mobiltelefon képét.

Továbbfejlesztette a vezetéssegítő rendszereket is a Volkswagen. Az adaptív tempomat, ráfutásgátló, gyalogosfelismerő és sávtartó mellé érkezik a Passatban látott dugóasszisztens, ami 60 km/órás sebességig önállóan a sávban tartja az autót. Ha a rendszer érzékeli, hogy nem reagálunk a figyelmeztetésére, akkor fokozatosan megállítja az autót. A parkolási asszisztens pedig már nemcsak a kormánykereket, hanem a féket is kezelve képes önállóan beállni a helyre.

 

 

Új benzinmotor vitorlázófunkcióval

A motorkínálat az 1.0 TSI háromhengeresével indul, az 1.4 TSI helyére pedig a vadonatúj 1.5 TSI Evo érkezik. A BlueMotion kivitele 130 lóerős, 200 Nm legnagyobb nyomatékát 1400-as fordulatnál adja le, míg a 150 lóerős kivitel 250 Nm maximális nyomatéka 1500-nál áll rendelkezésre. A motor képes a hengerlekapcsolásra, amikor részterhelésen a négyből két henger működik, a BlueMotion esetén pedig továbbfejlesztették a vitorlázó funkciót: egyenletes tempónál gázelvételre nemcsak üresbe teszi a váltót, hanem le is állítja a motort, amire eddig csak a hibridek voltak képesek. Az átlagfogyasztása így szabvány szerint 4,3 l/100 km, de a 150 lóerős kivitelé is csak 4,5 l/100 km.

 

 

Továbbra is kapható lesz a Golf GTE, a konnektoros hibrid rendszer teljesítménye 204 lóerő. A Golf GTI erősebb lesz a korábbinál, a 2.0 TSI ebben a modellben 220 helyett 230 lóerős, míg a GTI Performance kivitel teljesítményét 245 lóerőre növelték. Az e-Golf is hamarosan megújul, a 26,5 helyett 35,8 kilowattórás akkumulátorcsomaggal az egy feltöltés után megtehető hatótávolság 300 kilométerre növekszik. Újdonság még a hétfokozatú DSG váltó, ami folyamatosan váltja a korábbi hatsebességest. A dízelmotorokról nem ejtett szót a Volkswagen, de várhatóan továbbra is az 1.6 TDI és 2.0 TDI különböző változatait kínálják.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár