Négy változatban is itt az új Ford Fiesta
Bemutató, 2016. november. 29.
Auto2

Egyszerre négyféle kivitelben mutatta be a Fiesta vadonatúj generációját a Ford, a népszerű kisautónak sportos, elegáns és szabadidős változata is lesz.

 

 

1976-ban, éppen negyven évvel ezelőtt mutatkozott be a Ford kisautójának első generációja, és az eltelt évtizedek alatt a Fiesta az európai piac egyik legkedveltebb típusává lépett elő. A most leleplezett legújabb széria pedig még szélesebb vevőkör számára lehet vonzó azzal, hogy újabb, divatosabb kivitelekben is elérhetővé válik.

 

 

Az ötajtós Ka+ bemutatása után a Fiesta valamivel nagyobb és értékesebb lesz a korábbinál, ennek megfelelően alakították ki a felszereltségi szinteket, amelyek a Ford nagyobb modelljeiből ismerősek. A Titanium egy jól felszerelt modell lesz, a Vignale pedig ennél is elegánsabb, különlegesen extrázott kivitelnek ígérkezik. Az ST Line képviseli a sportos vonalat az igazán erős ST megérkezéséig, az új Active pedig fényezetlen védőburkolataival a szabadidős modell lesz a választékban.

 

 

Belül is megmutatta a Fiesta új generációját a Ford. A kisautó teljesen új, karcsúbb műszerfalat kapott, ahol a korábbi középkonzol helyét nagyméretű, 8 colos érintőképernyő veszi át a Ford legújabb SYNC3 infotainment rendszerével, és a kategóriában elsőként B&O PLAY prémium hifi is lehet a fedélzeten. Az opciók között adaptív tempomatot, sávtartót, parkoló asszisztenst, szélvédőfűtést és fűthető kormánykereket is találunk.

 

 

A Fiesta továbbra is megkapja az 1 literes Ecoboost erőforrást 100, 125 és 140 lóerővel. A háromhengeres turbós motorról elárulták, hogy ebben a méretben elsőként a Ford alkalmaz majd hengerlekapcsolási technikát a fogyasztás további csökkentése érdekében. Az alapmodellt egy vadonatúj 1,1 literes, 70 és 85 lóerős háromhengeres, benzines szívómotorral adják, és az 1,5 literes turbódízel is megtalálható lesz 85 és 120 lóerővel.

 

 

Ha hozzá szeretnél szólni a cikkhez, jelentkezz be!
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár