Megújult és erősebb lett a Lamborghini Aventador
Bemutató, 2016. december. 20.
AS

Aventador S néven mutatta be a Lamborghini a sportkocsi megújult változatát, ami jobb aerodinamikájú külsőt és még erősebb V12-es motort kapott.

 

 

Megjelent a Lamborghini nagyobbik sportautó-sorozatának ráncfelvarrott kiadása. Az újdonság az Aventador S nevet kapta, és már külsőre is megkülönböztethető a korábbi modelltől. A karosszéria új első lökhárítót és új légterelőket kapott, amitől nőtt a leszorító erő, ugyanakkor csökkent a légellenállás. A 6,5 literes V12-es motort sem hagyták változatlanul, a szívórendszer és a változó szelepvezérlés módosításával a teljesítményét 700-ről 740 lóerőre növelték, a 690 Nm legnagyobb nyomatéka 5500-as fordulatszámon áll rendelkezésre. A maximális fordulatszámot 8350-ről 8500-ra emelték, ami az új kipufogórendszerrel jobb hangot is eredményez.

 

 

A hétfokozatú robotizált sebességváltóval szerelt Aventador S ezzel 2,9 másodperc alatt gyorsul nulláról százra és 350 km/óra a végsebessége. A futóművet is áthangolták, a módosított összkerékhajtás pedig képes a nyomatéknak akár a 90 százalékát is a hátsó kerekekre küldeni. Újdonság a Lamborghini történetében először alkalmazott hátsókerék-kormányzás, amivel kis sebességnél fordulékony, nagyobb tempónál pedig stabilabb lesz az autó. A választható üzemmódok, a Strada, Sport és Corsa mellé csatlakozott az Ego, ahová a saját beállításainkat menthetjük el. Az új érintőképernyős rendszer pedig már Apple CarPlay segítségével képes a mobiltelefon funkcióinak kezelésére is.

 

 

Az új Aventador S a genfi autószalonon mutatkozik be, az első példányokat 2017 tavaszán szállítják ki a kereskedések, az alapár 281 555 euróról, azaz 88 millió forintról indul.

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár