Jön a még sportosabb Audi Q8
Hírek, 2017. január. 2.
AS

Még a Q7-esnél is brutálisabb terepjáróval készül az Audi: hamarosan bemutatkozik a Q8 prototípusa, amiben elektromotor is dolgozik majd.

 

 

Újabb taggal bővíti terepjáróinak sorát az Audi, érkezik a Q8, amelynek prototípusát a januári detroiti autószalonon állítják reflektorfénybe. Marc Light, az Audi formatervezője a Die Welt című lapnak adott interjúban meg is villantotta az új modell dizájnját. A Q8, amit eddig látni belőle, még brutálisabb megjelenésű lesz, mint amit az Auditól eddig láthattunk, és ezzel erős konkurenciát jelent az olyan, hasonlóan impresszív kiállású sport-terepjáróknak, mint amilyen a BMW X6-os és a Mercedes-Benz GLE Coupé.

 

 

A felvillantott képeken ráadásul az e-tron felirat is látszik, ami arra enged következtetni, hogy valamilyen elektromotor is része lesz a hajtásláncnak. Még nem tudni, hogy hibrid vagy tisztán elektromos hajtású modellről van-e szó, hiszen az Audi mindkettőt e-tron néven nevezi. A koncepcióra már nem kell sokat várni, a Q7 alapjára épülő Q8 szériaváltozata pedig 2019 körül érkezhet a kereskedésekbe.

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár