Színesebb lett a Kia Picanto
Bemutató, 2017. január. 5.
AS

Még sportosabb formájú lett a Kia Picanto új generációja, amihez színes elemekkel díszített GT Line csomag és érintőképernyős navigáció is választható.

 

 

Bemutatta a legkisebb típusának harmadik generációját a Kia. Az új Picanto a gyártó frankfurti és koreai központjának közös munkája, az utóbbi piacon Morning néven kapható az autó. Stílusa az előző generációét követi, de annál is sportosabb a megjelenése, különösen az első képeken bemutatott változatnak. Már a Picanto is rendelhető ugyanis a Kia nagyobb típusaiból ismert GT Line csomaggal, amihez nemcsak sportos lökhárítók, de színes betétek is járnak. A karosszéria egyébként 11-féle színben kérhető.

 

 

3,6 méteres hossza nem változott, de a tengelytávja 15 mm-rel 2,4 méteresre nőtt, a rövidebb első és hosszabb hátsó túlnyúlással pedig az utastér és a csomagtartó is nagyobb lehetett. Az utóbbi alapesetben 255 literes és az ülések ledöntésével 1100 literesre bővíthető. A belső tér a nagyobb kategóriás autókat idézi, különösen a jól felszerelt modellekben, ahol a középkonzol tetejére az infotainment érintőképernyője került.

 

 

 

A műszaki részletekről még nem árult el semmit a Kia, de a Picanto további jellemzői is hamarosan kiderülnek, hiszen a márciusi genfi autószalonon leplezik le az autót, a forgalmazása pedig 2017 harmadik negyedévében indul.

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár