Magyarországra is megérkezett az új Kia Rio
Hírek, 2017. február. 17.
AS

Elődjénél markánsabb, felnőttesebb megjelenéssel, tágasabb utastérrel, korszerű motorválasztékkal és kiemelkedő biztonsági csomagokkal már hazánkban is megjelent a Kia Rio vadonatúj negyedik generációja.

 

 

A Rio a Kia egyik legfontosabb és legkeresettebb modellje, amely olcsó fenntarthatóságának és praktikumának köszönhetően csak tavaly közel 450 ezer példányszámban talált gazdára világszerte. Ezt a sikert igyekeznek a Kiánál a negyedik generációval is folytatni, és ezt az igyekezetet mi sem bizonyítja jobban, minthogy az új Rio nemzetközi menetpróbáját követő néhány héten belül az új generációs már Magyarországra is begördült .

 

Sikeres elődje erősségeit megtartva fejlődött tovább az új Kia Rio, amelyet a Kia európai és amerikai formatervező központja a koreai központ felügyelete alatt fejlesztett ki. Habár az összkép sok hasonlóságot mutat a korábbi generációval, a külső formaterv az egyenes vonalaknak, sima felületeknek, illetve a hosszabb első túlnyúlásával hosszabbá alakított motorháztetőnek köszönhetően elődjénél jóval komolyabb, érettebb autó benyomását kelti. A különleges U alakú LED menetfényekkel ellátott fényszórók között a hűtőmaszk tigrisorr motívuma sokkal keskenyebb és szélesebb lett, amely az újraformált lökhárítóban a korábbinál kijjebb vitt ködlámpákkal a valóságosnál szélesebbnek mutatja az autót.

 

 

A felnőttes érzetet oldalnézetben a 15 milliméterrel megnövelt hosszúság és az 5 milliméterrel alacsonyabban húzódó tetővonal is fokozza, amely a korábbinál hátrébb ér véget, így teremtve nagyobb fejteret a hátul utazóknak. Hátul a széles vállvonalak mellett a korábbinál kidolgozottabb hátsó lámpatestek és azokban felvillanó nyíl alakú LED betétek teszik karakteresebbé a Rio megjelenését.  A méretnövekedés eredményeként a csomagtér felhajtott hátsó ülésekkel 325 literesre bővülhetett, míg lehajtott támlákkal 980 literes teret kaphatunk.

 

Az új Kia Rio belső tere vízszintes elrendezésű műszerpultjával, merész térbeli megoldásaival egyrészt összhangban van az autó külső megjelenésével, másrészt ezzel a megoldással  az utastér is tágasabbnak érződik. A vezető felé forduló középkonzol felső részét egy ugyanolyan lebegő rádióegység, illetve a jobban felszerelt változatokban érintőképernyős, Apple CarPlay, vagy Android Auto alkalmazásokra is felkészített multimédiás rendszer foglalja el, amit legutóbb a konszerntárs Hyundai az i30-nál mutatott be, alatta a klímaközpont viszont részben megtartotta a korábbi Rio jellegzetes billentyűs nyomógomb kialakítását. Az új modellben olyan felszerelések is elérhetővé váltak,mint a kulcsnélküli rendszer, fűthető ülések és kormánykerék, esőérzékelő, automata fényszóró, tolatókamera és sebességszabályzó rendszer.

 

 

Az új Kia Rio négytagú motorpalettával lépett színre Magyarországon, a leendő vásárlók három olyan benzines és egy dízelmotor között választhatnak, amelyek a konszerntárs Hyundai i20 modellből már ismerősek lehetnek. A belépőmodell itt is egy 1,2 literes, 84 lóerős szívóbenzines, amely mellett egy 1,4 literes, 100 lóerős erőforrást is kínálnak, utóbbit hatfokozatú kézi váltó helyett akár hagyományos automata váltóval is. Ezek mellett megjelent a kínálatban az egyliteres, háromhengeres, turbófeltöltéses T-GDI erőforrás erősebbik, 120 lóerős változata, míg a dízelmotor kedvelői egyetlen 1,4 literes, 90 lóerős CRDi egységet választhatnak.

 

Az új Rio nálunk háromféle felszereltségi szinttel (LX, EX Limited és EX Prémium) és az azokhoz rendelhető különböző további csomagokkal rendelhető. Az új T-GDI motorral nem párosítható alap LX akciós ára 3,2 millió Ft, amely viszont a 6 légzsákon, menetstabilizáló rendszeren, a keréknyomásszenzoron, a fedélzeti számítógépen, a kormányról vezérelhető beépített rádión, a motorleállítón, a távirányítású központi záron és az automata világításkapcsolón kívül szinte semmi érdemleges extrát nem ad, ezért érdemes rögtön megrendelni az Exclusive csomagot, ahol már manuális légkondicionáló,.Bluetooth kihangosító, elektromos első ablak, színre fújt kilincsek és fűtött külső tükrök is helyet kapott.

 


Az EX Limited ezeken felül már többek között LED nappali menetfényt, kanyarfényszórót, tolatóradart, bőrkormányt és váltógombot, esőszenzort, sebességszabályzót is kapott, míg a 16-os könnyűfém felnijeivel már kívülről is megkülönböztethető EX Prémium már alapáron olyan extrákkal kényeztet, mint az intelligens kulcsnélküli rendszer, Supervision műszeregység, első-hátsó automata ablakemelők, fűtött első ülések és kormánykerék, kétzónás automata klíma, elektromosan behajtható, irányjelzővel ellátott külső tükrök és középső könyöktámasz. Egyedül itt rendelhető 7 colos érintőkijelzővel és tolatókamerával ellátott TomTom navigációs rendszer, amelyhez 4 helyett 6 hangszórót adnak.

 

Ezeknek az extráknak egy részét az EX Limited vásárlója a Komfort csomagban is megvásárolhatja, fontosabb viszont, hogy a Rioban is megjelentek a modern vezetéstámogató rendszerek, amelyek már az alap LX felszereltséghez is elérhetőek és egyebek mellett mindössze 150 ezer forintért olyan tételeket tartalmaz, mint az automatikus vészfékrendszer, a sávelhagyásra figyelmeztetés. Ezekhez még az idén érkezik a fáradtságfigyelő rendszer is, amely szintén a csomag részét fogja képezni.

 

 

A nyolcféle külső színben és kétféle hangulatú szövet, valamint később akár vörös-fekete bőrhuzattal is elérhető belső színösszeállításban rendelhető új Kia Rio ezekkel a paraméterekkel és ellátmánnyal valóban felnőtt a kategória legjobbjaihoz, amelyek java részét a Kiától már megszokott 7 éves vagy 150 ezer kilométerig érvényes garanciacsomagjával még túl is szárnyalja.

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár