Az idei Genfi Autószalonon a Hyundai bemutatta vadonatúj FE Fuel Cell tanulmányát, amelynek futurisztikus karosszériája már a vállalat következő generációs üzemanyagcellás hajtásláncát rejti.
A Hyundai már csaknem két évtizede kezdte meg a hidrogénalapú üzemanyagcellás technológiájának fejlesztését, amelynek eredményeként a vállalat a világon elsőként 2013 óta sorozatban gyártja az ix35-re épülő, immár harmadik generációs üzemanyagcellás modelljét. A most Genfben kiállított futurisztikus hidrogén-üzemanyagcellás koncepció pedig már utat mutat a Hyundai Motor öko-járműprogramjának következő fázisához.
A jövőbemutató tanulmányautó áramvonalas formáját a természet és a víz ihlette – amely nem mellesleg az autó által kibocsátott egyetlen anyag – a fornatervezés letisztult és nyugodt, amely tovább hangsúlyozza környezetkímélő jellegét. A teljes autó formavilága, minimalista stílusa a funkcionalitást követi, amely a drámai és stílusos hátsó légterelővel és beömlőnyílásokkal az intelligens tervezésnek köszönhetően egyben aerodinamikai hatékonyságot is biztosítanak.
A „Future Eco” azaz jövőbeli gazdaságosság kezdőbetűiből kapott elnevezésével az új tanulmány már a Hyundai negyedik generációs üzemanyagcellás technológiáját hordozza. A jelentősen továbbfejlesztett technológiának köszönhetően az FE Concept 20 százalékkal könnyebb és 10 százalékkal hatékonyabb, mint a most kapható ix35 Fuel Cell. A korábbinál 30 százalékkal nagyobb üzemanyagcella energiasűrűség hatására az új modell hatótávolsága eléri a 800 kilométert.
Az autó környezetbarát jellemzőinek további megerősítéseként és a vevői elégedettségre összpontosítva az FE koncepció az autó töltőjén keresztül feltölthető hordozható akkumulátor csomagokat kapott, amelyek az utastér berendezéseit látják el árammal. Eközben a csomagtartóban található az elektromos motor beépített tárolója és töltési helye, ahol akár egy összecsukható elektromos roller is feltölthető.
„A Hyundai elkötelezett az innovatív, üzemanyag-hatékony járművek gyártása terén, továbbá célja, hogy vezetővé váljon a fenntartható közlekedésben.” – mondta Woong Chul Yang, a Hyundai Motor elnökhelyettese. „Az üzemanyagcellás új koncepció modellünk egy fontos termék a fejlődésünk során és közelebb visz minket a „Hidrogén-energia alapú Társadalom” jövőképhez, mely tiszta közlekedést és élménytelibb életet jelent a fogyasztóink számára. , a hidrogén üzemanyagcellás technológiában betöltött vezető szerepe segítségével.”
A most bemutatott FE Fuel Cell Concept alapján jövőre, a Dél-Koreában megrendezésre kerülő téli olimpia idején mutatkozik be a Hyundai üzemanyagcellás technológiájának legújabb szériamodellje, amely természetesen megkapja majd a vállalat legmodernebb kényelmi és biztonsági felszereléseit is.
DIGITÁLIS MAGAZIN