A Seat bemutatta a Leon negyedik generációját
Hír, 2020. február. 10.
Auto2

Az újdonság nemcsak az elődjénél, hanem a testvérének számító nyolcas Golfnál is nagyobb lett, és konnektorról tölthető hibridként is kapható lesz.

 

 

 


Az új Leon 4,37 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,46 méter magas, ami azt jelenti, hogy 9 centiméterrel hosszabb, a 2,69 méteres tengelytávja 5 centivel nagyobb, a csomagtartója maradt 380 literes. Az ötajtós mellett a Sportstourer kombit is leleplezték, aminek 4,64 méteres hossza szintén 9 centit nőtt, a csomagtartója 587-ről 617 literesre növekedett.

 

 

 

 

 


Az új Leon műszerfala a Golf mintájára letisztultabb lett, a számlapokat 10,25 colos kijelző vetíti, a középen lévő érintőképernyő 8,25 vagy 10 colos lehet, érintőgombokkal, okostelefon-tükrözéssel és állandó internetkapcsolattal. A motorválaszték is a Golfhoz hasonló: az 1.0 TSI 90 és 110 lóerővel, az 1.5 TSI 130 és 150 lóerővel, a 2.0 TSI 190 lóerővel érhető el, a 2.0 TDI 115 és 150 lóerős lehet. A 110 és 150 lóerős benzines a DSG váltóval együtt megkapja a 48 voltos mild hibrid rendszert, a 130 lóerősből pedig földgázüzemű változat is lesz.

 

 

 


A Leon most először konnektorról tölthető hibridként is készül, az 1.4 TSI-vel szerelt rendszer teljesítménye 204 lóerő, a 13 kilowattórás akkumulátorról 60 kilométert tehet meg tisztán elektromosan egy feltöltéssel. A Seat kompaktja hamarosan Cupra változatban is bemutatkozik.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha hozzá szeretnél szólni a cikkhez, jelentkezz be!
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár