A francia luxus hagyományait folytatja a DS 9
Hírek, 2020. március. 7.
AS

Az önállóvá vált DS márka bemutatta legújabb modelljét, a felső-középkategóriás DS 9 a kínálat csúcsára érkezik.

 

 

 


A 4,93 méter hosszú, 2,9 méteres tengelytávú újdonság egy klasszikus négyajtós limuzin, a Peugeot 508-cal közös alapokra épül, de annál 18 centivel hosszabb, a tengelytávja 10 centivel nagyobb. A formája nem olyan extravagáns, mint a klasszikus DS-nek, de a látványos fényszórók és a karosszériába simuló kilincsek érdekesek, a hátsó szélvédő sarkába került irányjelző pedig a legendás elődöt idézi. A belső teret puha anyagokkal borították, a vezető elé két nagyméretű színes képernyő is került, és a hátsó ülések még kényelmesebbek, mint az elsők, fűthetők, hűthetők és masszázzsal is ellátták.

 

 

 


A DS 9-et konnektorról tölthető hibrid hajtással vezetik be, az E-Tense 1,6 literes, 180 lóerős benzinmotort, nyolcfokozatú automata váltót és 110 lóerős elektromotort kap, a kombinált teljesítménye 225 lóerő. A 11,9 kilowattórás akkumulátor feltöltésével 40-50 kilométert képes megtenni elektromosan, legfeljebb 135 km/órás sebességgel. Később erősebb változatok is érkeznek, elsőkerék-hajtással, 250 lóerővel és összkerékhajtással, 360 lóerővel, és kérhető lesz hagyományos benzines is 225 lóerővel.

 

 

 


A márka legújabb vezetéstámogatóit is megkapja, közülük a legérdekesebb az Active Scan Suspension, ahol egy kamera figyeli az utat, és a burkolat minőségéhez igazítja a futómű csillapítását. Az éjjellátóval és parkoló asszisztenssel is felszerelt DS 9 szinte önvezetésre is képes, a dugóban araszolástól egészen a 180 km/órás sebességig.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár