A Citroën bemutatta a legolcsóbb elektromos autót
Hírek, 2020. március. 10.
AS

Az Ami a márka századik születésnapjára egy éve készült tanulmányautó gyártásba kerülő változata.

 

 


2,41 méteres hosszával még a legelső Smartnál is rövidebb kilenc centivel, mindössze 1,39 méter széles és 1,52 méter magas, a 14 colos kerekeken gördülő, 485 kilogrammos autó 7,2 méter átmérőjű körön képes megfordulni. A Citroën annyira egyszerűre alkotta meg az Amit, amennyire csak lehet, például az ajtók egyformák, ezért a két oldalon ellenkező irányba nyílnak, az ablakok kihajthatók, az infotainment szerepét a telefonunk látja el.

 

 

A hajtása elektromos, és mivel hivatalosan mopedautónak számít, aminek a sebessége 45 km/óránál korlátozott, ezért egy 8 lóerős elektromotor is elég hozzá. Az akkumulátora 5,5 kilowattórás, egy feltöltéssel 70 kilométert mehet, a töltés az otthoni konnektorról is megvan három óra alatt, a kábelt pedig a kocsiból lehet kihúzni, mint egy porszívóét.

 

 

A franciáknál 14 éves, más európai országokban 16 éves kortól jogosítvány nélkül is vezethető mopedautót rendkívül olcsón tudja kínálni a Citroën. A francia ára 6000 euró, ami kétmillió forintnak felel meg, de tartós bérletre is lehet vinni, 2644 euró (900 ezer forint) befizetésével 48 hónapra havi 20 euróért, azaz 6800 forintért. Az Ami a közösségi autómegosztóknál is megjelenik, ott 26 eurócentbe (88 forintba) kerül egy perc használat. Később más országokban is bevezetik: egyelőre Belgium, Németország, Olaszország, Portugália és Spanyolország lett tervbe véve.

 

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár