Így védekezzünk a vírus terjedése ellen az autóban
Hírek, 2020. március. 30.
AS

A jelenleg helyzetben a legjobb, amit tehetünk, ha otthon maradunk, de ha dolgozni, élelmiszerért vagy gyógyszerért kell menni, akkor tömegközlekedés helyett menjünk autóval, és ott is védekezzünk a vírus terjedése ellen.

 

Az autóban ülve úgy érezhetjük, hogy elkülönítettük magunkat a többiektől, amikor elkerülhetetlenül is elmegyünk otthonról, a pandémia idején autózni azonban nem veszélytelen. Az út során valószínűleg nem tudjuk elkerülni, hogy érintkezzünk másokkal, ezért alaposan fertőtlenítsük az autót az út előtt és után is. A Ford adott néhány tanácsot hozzá.

 

Az autóban rengeteg olyan felület van, amihez minden egyes út során hozzáérünk, ezeket mindenképpen vegyük kezelésbe.

 

 

A kilincseken (1), az ablakemelő kapcsolókon (2), a fogantyúkon (3), a kormánykeréken és a kapcsolóin (4) kívül a startgombot és a bajuszkapcsolókat (5), a szellőzőnyílásokat (6) és az érintőképernyőt (7) is töröljük át, de ne felejtsük ki a klímakonzolt (8) és a váltógombot (9), az ülésállító karokat, a kulcsot és az öveket sem.

 

Az egyik legnagyobb figyelmet a biztonsági övnek szenteljük, az ugyanis keresztezi a testünket, ezért könnyebben tapadnak meg rajta a kórokozók, és ugyanez érvényes a kormánykerékre is.

 

Az autó külsején töröljük át a kilincseket (1), az ablakkereteket (2), az üzemanyagtöltő nyílás fedelét (3)és a csomagtér fogantyúját (4), mindent, amit csak megfoghatunk rajta.

 

 

A fertőtlenítéshez nincs szükség speciális eszközökre és szerekre, hiszen használhatók azok a fehérítőmentes antibakteriális tisztítószerek, amelyeket az otthonunk takarításához is használunk. A legalább 70 százalékos alkoholos oldat hatásos a vírus ellen, az izopropil-alkohol pedig nem fog kárt tenni a különféle felületekben.

 

Az autók tisztításához néhány szabályt kell csak betartani.

  • Az alkohol nem fog kárt tenni a bőr és műbőr kárpitban, de a fokozott használata kifakíthatja a színét, ezért kerüljük az erős súrolást.
  • Soha ne használjunk az autó fertőtlenítésére hidrogén-peroxidot, mert kárt tehet a felületekben, és ne használjunk ammóniát tartalmazó szert az érintőképernyőkre.

 

A pandémia idejére hozott intézkedések csökkenthetik ugyan a közúti forgalmat, de az autózás ettől még veszélyes marad: a mostanihoz hasonló tartós korlátozásokhoz az emberek nincsenek hozzászokva, a pánikhangulat belső feszültséget okozhat, és ha ezt a volán mögött vezetik le, abból baj lehet.

 

 

Hiába nagyon olcsó most a benzin, attól még ne autózzunk többet, ha csak tehetjük, maradjunk otthon. Lehet, hogy macerásnak tűnik ennyi tanácsot megfogadni, de minél komolyabban vesszük az intézkedéseket, annál inkább csökkentjük a vírus terjedését.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár