Megújult és még hatékonyabb lett a Suzuki Ignis
Hírek, 2020. április. 17.
AS

Még csak nemrég vezette be a Suzuki az Ignis jelenlegi generációját, máris eljött a ráncfelvarrás ideje. A városi crossover külsején és a mild hibrid hajtásán is igazítottak.

 

 

 

 

2016-ban jelent meg a Suzuki Ignis harmadik generációja, ami merőben más lett, mint a korábbi esztergomi gyártású modell. Az újdonság kisebb, de vagányabb, divatos városi crossoverré vált, amihez akár összkerékhajtást is lehet rendelni. Most jött el az ideje a megújulásnak.

 

 

 

 

A formáján nem sokat változtattak, az új évjáratot az ötös osztású hűtőmaszkról lehet felismerni, ami a Jimny és a Vitara stílusát idézi, az új lökhárítók pedig még inkább terepjárós stílusú külsőt adnak a városi crossovernek. A kínálatban új színek is megjelentek, az aranysárga, a homokszürke és a khaki szürke is nagyon jól áll az Ignisnek.

 

 

 

 

A kínálat továbbra is az 1,2 literes, négyhengeres szívómotorból áll, de a Suzuki tovább dolgozott rajta, hogy még takarékosabb legyen az Ignis. A benzinmotor teljesítményét 90-ről 83 lóerőre mérsékelték, a széria 12 voltos mild hibrid rendszer akkumulátorát pedig 3-ról 10 amperórásra növelték. A megújult Ignis fokozatmentes CVT erőátvitellel is rendelhető lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár