Lépcsőshátú változatban is itt az új Audi A3
Hírek, 2020. április. 21.
AS

Az ötajtós Sportback után lépcsőshátú karosszériával is bemutatta az Audi az A3 új generációját, ami népesebb mezőnybe érkezik.

 

 

 

 

Az elmaradt genfi autószalonon leplezte volna le az Audi az A3 új generációját, amit ötajtós Sportback karosszériával mutatott be, most pedig itt a négyajtós A3 Limousine. Az elődjéből is készült már szedán, az újdonság pedig még több konkurens közé érkezik, a Mercedes-Benz CLA mellé kijött az A-osztály lépcsőshátú változata, valamint a BMW 2-es Gran Coupé is.

 

 

 

 

Az ötajtósnál 15 centivel hosszabb A3 Limousine is megtartotta a sportosan elegáns stílusát, de a formája még karakteresebb lett. 4,5 méter hosszú, 1,82 méter széles és 1,43 méter magas, ami azt jelenti, hogy négy centivel hosszabb, kettővel szélesebb és eggyel magasabb az elődjénél. A csomagtartó mérete továbbra is 425 literes.

 

 

 

 

A letisztult elődjéhez képest az új A3 belső tere izgalmasabb formájú a széria 10,1 colos, felárért 12,3 colos képernyőjű műszeregység két szélén kiálló szellőzőnyílásokkal. A korábbi rejtettel szemben már fixen beépített az infotainment 10,1 colos érintőképernyője, és a Golfhoz, Leonhoz, Octaviához hasonlóan duplakuplungos váltó esetén egy kis kapcsoló a váltókar.

 

 

 

 

A kínálat háromféle modellel indul, az alapváltozat a 30 TFSI, amibe a háromhengeres, 110 lóerős 1.0 TFSI kerül, ezt követi a négyhengeres, 150 lóerős 1.5 TFSI-vel szerelt kivitel, az egyetlen dízel a 150 lóerős 2.0 TDI, de később 116 lóerős is lesz belőle. A duplakuplungos váltó rendelése esetén mindkét benzinmotorhoz 48 voltos mild hibrid rendszert adnak.

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet:

 

Bemutatkozott az Audi A3 új generációja
A Golf, a Leon és az Octavia után megérkezett a Volkswagen-csoport kompakt modellcsaládjának negyedik tagja.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár