Zöld rendszámot kap a Volkswagen Touareg R
Hírek, 2020. május. 6.
AS

A Porsche Cayenne és a Volvo XC90 után a Volkswagen Touareg csúcsmodellje is konnektorról tölthető hibrid hajtást kap, ami azért elég izmos lett, hogy az R betűvel jelöljék.

 

 

 

 

A pályafutása során a Volkswagen Touareg kapható volt már néhány igazán izgalmas erőforrással. Az első generációt például 6 literes, 450 lóerős W12-es motorral is kínálták, a legerősebb dízel pedig az 5 literes V10 TDI volt, ami 350 lóerőt és 850 Nm-t adott le.

 

 

 

 

 

A jelenlegi generáció csúcsmodellje a 4 literes V8 TDI, 421 lóerővel, és a Volkswagen most bemutatta a csúcsmodellt. A Touareg R-be benzines plug-in hibrid rendszer került, ahol a 3 literes, 340 lóerős V6 TSI-hez egy 136 lóerős elektromotor kapcsolódik.

 

 

 

 

 

A kombinált teljesítmény 462 lóerő, a maximum nyomaték 700 Nm, a nyolcfokozatú automatával és összkerékhajtással szerelt Touareg R akkumulátora 14,1 kilowattórás, amiről 140 km/óráig mehet tisztán elektromosan.

 

 

 

Az automatikus összkerékhajtás alapesetben a nyomaték 70 százalékát küldi előre, de szükség esetén 80 százalékot is oszthat a hátsó kerekekre, és ez az első Volkswagen, ami a 250 km/órás végsebességig képes 2-es szintű önvezetésre.

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Bemutatkozott az új Volkswagen Golf
A Volkswagen bemutatta a Golf nyolcadik generációját. A stílus és a méret nem sokat változott, a jellegzetes alakjáról könnyen felismerhető maradt, de azért vannak új formai elemei..
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár