Európában is kapható lesz a hibrid Toyota Highlander
Hírek, 2020. május. 11.
AS

A Yaris Cross után ezúttal felfelé bővíti a kínálatát a Toyota, a hétüléses Highlander nálunk is kapható lesz, természetesen hibrid hajtással.

 

 

Csak idő kérdése volt, hogy mikor érkezik meg hivatalosan is Európába az eddig csak szürkeimportból beszerezhető Highlander, aminek a legújabb generációját éppen egy éve mutatták be. A típust elsősorban az Egyesült Államok piacára szánták, de a Camry után ez lesz a második amerikai Toyota, amit az európai kereskedésekben is kínálnak majd.

 

 

Az új Highlander jóval formásabb külsőt kapott az elődjénél, de még a RAV4-nél is, amivel közös moduláris padlólemezre épül. A 20 colos kerekeken gördülő Highlander persze jóval nagyobb nála, 4,95 méter hosszú, az utastere hétüléses. A második üléssor 18 centis sínen mozgatható, és a gyáriak szerint még a harmadik üléssorban is elfér két felnőtt.

 

 

A csomagtartója is hatalmas, a padlóba hajtott harmadik üléssorral 658 literes, két üléssel pedig 1909 literes teret lehet kihasználni, a csomagtérajtó elektromosan mozgatható, láblendítésre nyílik. A RAV4 mintájára készült a Highlander műszerfala, de a középkonzolra itt nagyobb, 12,3 colos érintőképernyő került, ami okostelefon-tükrözésre is képes.

 

 

Az amerikai piacon 3,5 literes V6-ossal is kapható a Highlander, hozzánk azonban csak a hibrid változata érkezik. A RAV4-éhez hasonló rendszer egy 2,5 literes, Atkinson-ciklus szerint működő négyhengeres szívómotorból és két elektromotorból áll, az egyik a hátsó kerekeket hajtja, az összkerékhajtás tehát széria.

A rendszer teljesítménye 244 lóerő, amihez képest kedvező az újabb WLTP mérés szerinti 6,6 literes átlagfogyasztás.

A nikkel-metál-hidrid akkumulátort a második üléssor alatt helyezték el, és a Highlander zajszigetelését is kiemelkedőnek ígérik. A Toyota legújabb vezetéstámogató rendszereit is megkapja, adaptív tempomattal, sávtartóval és automata távfénnyel.

 

 

A Highlander felszereltsége is mutatja, hogy a Toyota kínálatának csúcsmodellje lesz, az elektromosan állítható ülések elöl szellőztethetők, nem hiányzik a head-up display, a vezeték nélküli telefontöltés és a RAV4-ben megismert digitális visszapillantó tükör sem, ami különösen hasznos, ha heten ülnek az autóban. Az európai forgalmazása 2021 elején kezdődik.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

A Yaris Cross lesz a Toyota kisebb hibrid crossovere
A Toyota legújabb sikermodellje lehet egy új szabadidő-autó, a divatos formájú Yaris Cross, ami természetesen hibrid hajtást kapott.
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár