Megújult a zöld rendszámos hibridként is kapható MINI Countryman
Hírek, 2020. május. 30.
AS

A MINI legnagyobb modellje a szabadidős Countryman, most a kisebb típusok mintájára végeztek rajta ráncfelvarrást.

 

 

 

2010-ben jelent meg a MINI szabadidő-autója, és 2017-ben jött ki a Countryman második generációja, ami minden méretében nagyobb lett. 2018-ban aztán a MINI elkezdte a kínálatának felfrissítését, előbb a háromajtóssal, majd egy évvel később a Clubman kombival, most pedig a Countryman megújításán volt a sor.

 

 

 

 

 

A kisebb modellek mintájára a Countryman is új fényszórókat kapott, amelyek már alapáron LED-esek, felárért adaptív mátrixfényszórók is lehetnek. Széria lett a LED-es ködfényszóró, hátulra pedig britszászló-mintás Union Jack lámpák kerültek.

 

 

 

A belső térben széria a bőrborítású sportkormány, mögötte pedig 5 colos színes képernyő vetítheti a műszereket, akárcsak az elektromos Cooper SE-ben. A Countryman a beépített SIM kártyával mindig online, akár okostelefonos alkalmazással is kezelhetjük a funkciókat.

 

 

 

 

A benzines kínálatot az 1,5 literes, 136 lóerős Cooper és a kétliteres, 178 lóerős Cooper S alkotja, a kétliteres dízel 150 lóerős a Cooper D-ben és 190 lóerős a Cooper SD-ben. Mind a négy modellhez rendelhető az ALL4 összkerékhajtás, széria nyolcfokozatú automata váltóval, az elsőkerék-hajtású benzinesekhez pedig hétfokozatú duplakuplungos váltót lehet kérni.

 

 

 

 

A kínálatban a 306 lóerősre izmosodott John Cooper Works kiadás is ott lesz, és igazi érdekesség a konnektorról tölthető hibrid Cooper SE. Az első kerekeit egy 1,5 literes, 136 lóerős benzinmotor hajtja, a hátsókat pedig egy 88 lóerős elektromotor, a kombinált teljesítmény 224 lóerő. A 9,6 kilowattórás akkumulátor egy feltöltésével már 61 kilométert lehet autózni tisztán elektromosan.

 

 

 

 

 

 

 

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár