Az iX3 lesz a BMW legújabb elektromos autója
Hírek, 2020. július. 14.
AS

A BMW-nél két éve egy tanulmányautóval jelezték, hogy tisztán elektromos hajtású változat készül az X3-ból, most pedig a sorozatgyártású változatot mutatták be.

 

 

 

2018-ban jelentette be a BMW, hogy az X3-ból teljesen elektromos hajtású változatot készít, és most megjelent a gyártásba kerülő iX3. A tanulmányautóhoz képest nem olvad teljesen egybe a vese alakú hűtőmaszk, de részben burkolt, amivel áramvonalasabb lett. A 19 és 20 colos méretben készülő keréktárcsák is 5 százalékkal csökkentik a légellenállást.

 

 

 

Az iX3-ban a BMW ötödik generációs elektromos hajtása dolgozik, a 286 lóerős és 400 Nm nyomatékú elektromotor a hátsó kerekeket hajtja, amivel 6,8 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebességet 180 km/óránál korlátozzák. Az akkumulátort úgy helyezték el, hogy a csomagtér nem lett sokkal kisebb, 510-ről 1560 literesre bővíthető.

 

 

 

 

A padlóba épített akkumulátor 80 kilowattórás, amiből 74-et lehet kihasználni, egy feltöltéssel 460 kilométer a hatótávolság az újabb WLTP mérés szerint. Az egyfázisú és háromfázisú áramról legfeljebb 11 kilowattal lehet tölteni, de elérhető a 150 kilowattos villámtöltés is, amivel 34 perc alatt 0-ról 80 százalékos töltöttség érhető el.

 

 

A padlóba épített akkumulátor 7,5 centiméterrel csökkentette az X3 súlypontját, az elektromos autóhoz széria az aktív futómű, opcióként M sportfutóművet is lehet rendelni. A váltókar B módját választva egy pedállal, fék nélkül lehet vezetni, és külön érdekesség, hogy az autó hangját a filmes zeneszerző Hans Zimmer komponálta.

 

 

 

Az Inspiring változat felszereltsége már alapból nagyon gazdag, a 19 colos kerekek, a LED-es fényszórók, a panorámatető, az elektromos csomagtérajtó, a távolságtartó és sávtartó rendszer, az elektromosan állítható ülések, a vezeték nélküli telefontöltő, a navigáció és a háromzónás automata klíma széria, akárcsak az elektromos autónál fontos hőszivattyús fűtés.

 

 

 

 

 

 

Még gazdagabb az Impressive változat felszereltsége, amihez 20 colos kerekek, adaptív fényszórók, zajszigetelő üvegek, bőrkárpitozott sportülések, head-up display, gesztusvezérlés és Harman Kardon hifi is jár. Az X3-tól eltérően az elektromos iX3 nem a BMW amerikai, hanem a kínai üzemében készül, a gyártása 2020 végén kezdődik.

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Markáns külsővel jön a vadonatúj BMW 4-es Coupé
A BMW-nél gyártásba kerül a hatalmas méretű hűtőmaszk a 4-es sorozat új generációján, ami egyébként tökéletes sportkupénak ígérkezik.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár