Karakteres formával jön az új Hyundai Tucson
Hírek, 2020. szeptember. 15.
AS

A Hyundai bemutatta a Tucson negyedik generációját, ami feltűnő formát kapott, és többféle hibrid hajtással is választható lesz.

 

 

2004-ben jelent meg a Tucson a Hyundai kínálatában, és a szabadidő-autó első három generációjából eddig több mint hétmillió példányt adtak el világszerte, és 1,4 milliót az európai piacon. 2015-től kapható a jelenlegi széria, amit most egy sokkal fejlettebb, és mindenekelőtt lényegesen látványosabb modellel váltanak le.

 

 

 

 

Az új Tucson érdekessége, hogy a nappali menetfényeket a széles hűtőmaszk szélső elemeibe rejtették. A karosszéria törésvonalai, a szögletes kerékjárati ívek és a fénycsíkkal összekötött hátsó lámpák is izgalmasak. A hátsó ablaktörlő használaton kívül a légterelőbe bújik el, a szélvédő aljára a Hyundai emblémája került.

 

 

 

A méretek nem sokat változtak, a karosszéria 4,5 méter hosszú, 1,87 méter széles és 1,65 méter magas, ami azt jelenti, hogy két centivel hosszabb, másféllel szélesebb és féllel alacsonyabb az elődjénél. A tengelytávolság egy centivel 2,68 méteresre bővült, de a hátsó lábtér két és fél centivel nagyobb lett.

 

 

 

Teljesen megváltozott a belső tér, ahol a Hyundai új négyküllős kormánykerekét találjuk, mögötte egy árnyékoló nélküli 10,25 colos képernyő vetíti a műszereket. A középkonzolra alapból 8, felárért 10,25 colos érintőképernyő kerül, okostelefon-tükrözéssel, a hagyományos kapcsolókat érintőgombok váltották fel.

 

 

 

Az utastérben 64-féle színből lehet kiválasztani a hangulatvilágítás árnyalatát, az első ülések szellőztethetők, a hátsók fűthetők, és háromzónás is lehet az automata klímaberendezés. A csomagtér mérete 587-ről 620 literesre nőtt (a hibrideké 546-616 literes), a három részre osztható hátsó támlák ledöntésével 1799 litert lehet kihasználni.

 

 

 

A Hyundai a benzin- és dízelmotor mellé háromféle hibrid rendszert kínál az újdonsághoz. Az 1,6 literes, turbós négyhengeres benzinmotor 150 vagy 180 lóerős, az utóbbihoz összkerékhajtás is elérhető. A hatfokozatú kézi váltónál opció, a hétsebességes duplakuplungos esetén széria a 48 voltos mild hibrid rendszer.

 

 

 

Nem mondott le a dízelekről a Hyundai, az új Tucson gázolajos erőforrással is kapható lesz. Az 1,6 literes turbódízel alapból 115 lóerős, hatfokozatú kézi váltós és elsőkerék-hajtású, a 136 lóerős változathoz hétfokozatú duplakuplungos váltó és 48 voltos mild hibrid rendszer jár, az összkerékhajtás opció.

 

 

 

Most először hibrid is lehet a Tucson, amiben az 1,6 literes, turbós benzinmotorhoz és a 60 lóerős elektromotorhoz hatfokozatú automata váltót kapcsoltak. A lítiumion-polimer akkumulátora 1,49 kilowattórás, a kombinált teljesítménye 230 lóerő, és összkerékhajtás is elérhető. Később plug-in hibrid változat is érkezik 265 lóerővel.

 

 

 

A vezetési asszisztensek terén is továbbfejlődött a Tucson, például az autópályasegéd már szinte teljesen átveszi tőlünk a vezetést a sávtartó, távolságtartó és táblafelismerő rendszerek segítségével. Újdonság a holttérfigyelő monitor, ami az irányjelző használatával az adott oldali kameraképet mutatja a műszeregység egyik számlapján.

 

 

Az új Tucson gyártása az előző két szériához hasonlóan a Hyundai csehországi üzemében folyik majd, az első példányok 2021-ben az év elején érkeznek a kereskedésekbe.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Máris itt a felfrissített Hyundai Santa Fe
Még csak két és fél éve mutatta be a Santa Fe negyedik generációját a Hyundai, máris itt az alaposan megújult változata, amiből plug-in hibrid is lesz.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár