Megújult a hibrid Toyota Camry
Hírek, 2020. november. 23.
AS

A Toyota bemutatta a csakis hibrid hajtással kapható középkategóriás Camry modellfrissített változatát, ami 2021-ben tavasszal érkezik a kereskedésekbe.

 

 

 

2018-ban jelentette be a Toyota, hogy az amerikai piacon régóta népszerű Camry az európai kereskedésekben is kapható lesz a kifutó Avensis utódjaként. A középkategóriás szedán nálunk kizárólag hibrid hajtással érhető el, és most megjelent a ráncfelvarrott kiadása, amivel továbbra is versenyképes ajánlat lehet.

 

 

 

 

A Camry formáján nem módosítottak sokat, de az orrán új az embléma körüli hűtőmaszk, és a lökhárító nagy légbeömlőjének formája is változott. A hátsó részen még enyhébb volt a beavatkozás, csak a lámpákat módosították. A kínálatban új 17 és 18 colos kerekek jelentek meg, és egy újabb metálszürke fényezés választható.

 

 

 

 

Az utastérben lényeges változás, hogy a 9 colos érintőképernyő a középkonzol tetejére költözött, így jobban látható, kétoldalán a gyorsgombokkal egyszerűen kezelhető. A Camry nagy hiányosságát pótolták azzal, hogy a rendszer már Android Auto és Apple CarPlay használatára is képes. Az osztva dönthető hátsó üléseknél síalagút is van.

 

 

 

 

A műszaki tartalom nem változott, az egyetlen elérhető hajtáslánc a 2,5 literes benzinmotorral szerelt hibrid rendszer, ami 218 lóerős teljesítményre képes, és 4,2 litert fogyaszt száz kilométeren. A vezetési asszisztensek sora bővült, az intelligens tempomat a táblafelismerő, a távolságtartó és sávkövető rendszerek működését kombinálja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Európában is kapható lesz a hibrid Toyota Highlander
A Yaris Cross után ezúttal felfelé bővíti a kínálatát a Toyota, a hétüléses Highlander nálunk is kapható lesz, természetesen hibrid hajtással.
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár