A harmadik generációjára is egyterű maradt a Nissan Note, ami kellemes dizájnt és egészen érdekes hibrid hajtást kapott, de nálunk nem lesz kapható.
A Note volt a Nissan kis egyterűje, aminek az első két generációját nálunk is lehetett kapni, de aztán a crossoverek hódítása miatt lekerült a kínálatból. A japán márka most mutatta be a vadonatúj harmadik szériát, aminek a formája és a technikája is ígéretes lett, ennek ellenére sajnos nem lesz kapható az európai piacon.
Az új Note megtartotta az egyterű formát, és valamivel kisebb is lett az elődjénél. A karosszériája 4,06 méter hosszú, 1,7 méter széles és 1,51 méter magas, ami azt jelenti, hogy öt centivel rövidebb lett, a tengelytávja két centivel 2,58 méteresre rövidült. A mutatós dizájn a Nissan nemrég bemutatott elektromos autója, az Ariya stílusát követi.
Japánban az elődje már kapható volt hibridként, és az új Note csak az e-Power névre keresztelt rendszerrel készül. A kerekeket egy 116 lóerőre és 280 Nm nyomatékra képes elektromotor hajtja, az 1,2 literes, 79 lóerős háromhengeres benzinmotor csak áramot termel, amit egy 1,5 kilowattórás akkumulátorban tárol az autó.
Később egy összkerékhajtású változat is készül, ahol mind a négy kereket elektromotorok forgatják majd. Az új Note az egyterű formájával és a hibrid hajtásával a hasonló koncepciójú Honda Jazz ellenfele lehetne, de a Nissan nem vezeti be az európai piacon. Az e-Power rendszert azonban megismerhetjük majd a Qashqai jövőre érkező utódjában.
Kapcsolódó cikkek:
A Qashqai és a Leaf legjobb tulajdonságait egyesíti magában a Nissan elektromos crossovere, az Ariya, aminek a sorozatgyártású változata ígéretes paraméterekkel érkezik.
DIGITÁLIS MAGAZIN