Új arcot kapott a MINI
Hírek, 2021. február. 1.
AS

A MINI újra felfrissítette a három- és ötajtós, valamint a kabrió modelljét, a ráncfelvarrással együtt a felszereltsége is gazdagabb lett.

 

 

 

2014-ben jelent meg az újkori MINI harmadik generációja, és 2018-ban érkezett az első modellfrissítése, többek között akkor kapta meg a britzászló-mintás hátsó lámpákat. Most újabb ráncfelvarráson esett át a három- és ötajtós, valamint a kabrió, a nemrég bevezetett elektromos modell is felfrissült.

 

 

 

 

A legújabb MINI-n a hűtőmaszk betétje fényes fekete helyett a karosszéria színét kapta, és az egész maszkot egy nagyobb fekete keret veszi körül. Az új lökhárítóra aerodinamikai betétek kerültek, és eltűntek a ködfényszórók, a feladatukat a teljesen LED-es fényszórók látják el, ezeket mostantól szériában adják, akárcsak a britzászló-mintás hátsó lámpákat.

 

A változások jól látszanak ezeken a képeken: a zöld a korábbi, a piros az új modell.

 

 

 

A választékba három új fényezés, az Island kék, a Rooftop szürke és a Zesty sárga érkezett, és igazi érdekesség a színátmenetes tető, ezen kívül a 17 és 18 colos kerekek is újak. Az utastérben új a kormánykerék, ami már fűthető is lehet, ezen kívül a középső képernyő környékén, a szellőzőnyílások formáján és a hangulatvilágításon is igazítottak.

 

 

 

Az elektromos modellben megismert 5 colos műszeregység a benzines MINI-hez is elérhetővé vált, és mostantól széria a 8,8 colos érintőképernyős infotainment, modernebb rendszerrel, Apple CarPlay telefon-kivetítéssel. A felszereltségi listára elektromos kézifék, sávelhagyásra figyelmeztető és dugóban araszoló rendszer érkezett.

 

 

 

 

A motorkínálat nem változott, nálunk továbbra is a Cooper az alapmodell az 1,5 literes, turbós háromhengeres benzinmotorral, 136 lóerővel. A Cooper S-be szerelt kétliteres, turbós négyhengeres motor teljesítménye 192-ről 178 lóerőre csökkent, de a menetteljesítményei nem változtak, a csúcsmodell a John Cooper Works, továbbra is 231 lóerővel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Megújult a zöld rendszámos hibridként is kapható MINI Countryman
A MINI legnagyobb modellje a szabadidős Countryman, most a kisebb típusok mintájára végeztek rajta ráncfelvarrást.
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár