A Cupra bemutatta a Formentor csúcsmodelljét, amit az Audi turbós öthengeres motorjával szerelnek.
A Cupra első önálló modellje a Formentor, amit 310 lóerős változatban mutatott be a spanyol márka, majd érkezett a 245 lóerős plug-in hibrid és a 150 lóerős belépőmodell. Most a csúcsváltozaton a sor, amit a Cupra önállósodásának harmadik évfordulóján mutattak be.
A Formentor VZ5 a kompakt Audikból ismerős 2,5 literes, turbós öthengeres motort kapja 390 lóerős teljesítménnyel és 480 Nm maximum nyomatékkal, hozzá hétfokozatú duplakuplungos sebességváltó és összkerékhajtás kapcsolódik.
A csúcsmodell ezzel 4,2 másodperc alatt gyorsul százra, hét tizeddel hamarabb a 310 lóerős változatnál, és 250 km/óránál korlátozták a sebességét. A Formentort leültették, és a 20 colos kerekek mögé nagyobb fékek kerültek.
A módosított hűtőmaszkot és lökhárítókat leszámítva a hátul kétoldalt egymás felett elrendezett dupla kipufogóvégekről ismerhető fel a VZ5, amit kagylósított ülésekkel szerelnek. A hétezer darabos limitált széria első példányai az év végén érkeznek.
Kapcsolódó cikkek:
A Volkswagen elektromos autóját már gyártják, és az ID.3 után nem sokkal érkezik a Seat-emblémás testvére is, aminek most a sportos Cupra változatát mutatták be.
DIGITÁLIS MAGAZIN