A Hyundai bemutatta az első eleve elektromosnak tervezett autóját, és az Ioniq 5 a dizájnjával és a technikájával is figyelemreméltó lett.
2019-ben még 45 Concept néven mutatta be a Hyundai azt a tanulmányautót, ami mostanra valóra vált, és még az idén sorozatgyártásba kerül. A hibrid és plug-in hibrid változatban is készülő Ioniq után az újonnan bemutatott Ioniq 5 az első eleve elektromosnak tervezett Hyundai, ami minden téren új fejezetet nyit a koreai márka történetében.
A sorozatgyártásba kerülő Ioniq 5 megtartotta a tanulmányautó stílusát, a ferdehátú forma inkább a régi idők autóit idézi, de a modern fényszórókkal, pixeles hátsó lámpákkal és süllyesztett kilincsekkel modern is a dizájn. Az izgalmas mintájú kerekek 20 colosak, a legnagyobbak, amiket a Hyundai valaha elektromos autóra szerelt.
Nem könnyű kategóriába sorolni az autót, ami nagyobb lett a megszokott kompakt autóknál. A karosszériája 4,64 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,61 méter magas, ami azt jelenti, hogy 30 centivel hosszabb az i30-ál, de 14 centivel a Tucsonnál is. A háromméteres tengelytáv csak a jóval hosszabb autókra szokott jellemző lenni.
Az újdonság az elektromos autókhoz fejlesztett moduláris padlólemezre épül, ezért páratlanul tágas tudott lenni. Az ötüléses utastérben a hátsó ülések hosszában eltolhatók, a csomagtartó alapesetben 531 literes, és a hátsó támlák ledöntésével 1591 literesre bővíthető. Az autó orrában is van egy 57 literes, az összkerekes változatnál 24 literes raktér.
A Hyundai lakótérnek nevezi a belsőt, ami a világos színvilágával és a szellős berendezésével valóban otthonos. Az első üléseket fekvő pozícióba is lehet dönteni, közéjük egy 14 centis sínen eltolható rakodókonzol került, amit a hátsó utasok is használhatnak. A letisztult műszerfalra két 12,3 colos kijelzőből álló panelt tettek, az irányváltót a kormányoszlopra szerelték.
A szélvédőre head-up display vetít, a panorámatetőre napelemek kerülnek, és vezetéknélküli telefontöltőt is találunk az utastérben. Az utastérben újrahasznosított műanyagokat használnak, az elektromosan mozgatott ülésekre gyapjúkárpitot húztak. A legújabb vezetési asszisztensek sem hiányoznak a felszereltségből.
A kínálatban hátsó- és összkerékhajtásos változat is van, mindegyiket kétféle akkumulátorral lehet kérni. Az 58 kilowattórás akkuval az egymotoros modell 170 lóerős és 350 Nm a nyomatéka, ezzel 8,5 másodperc alatt gyorsul százra, két motorral és összkerékhajtással már 235 lóerős, 605 Nm a nyomatéka és 6,1 másodperc alatt van százon. A végsebesség minden változatnál 185 km/óra.
A nagyobb akkumulátor 72,6 kilowattórás, ezzel a hátsókerék-hajtású modell 218 lóerős, 350 Nm a nyomatéka és 7,4 másodperc alatt gyorsul százra, míg az összkerekes csúcsmodell 306 lóerős, 605 Nm nyomaték és 5,2 másodperces gyorsulás mellett. A hatótávról egyelőre csak annyit tudni, hogy a nagyobb akkus, hátsókerekes modell 470-480 kilométerre képes.
A Hyundai villámgyorsan tölthető lesz, a megszokotthoz képest 800 voltos elektromos rendszer akár 350 kilowattal, így 18 perc alatt 80 százalékos töltöttség érhető el, és öt perc alatt 100 kilométerre elegendő energiát lehet vételezni. Az autóról elektromos eszközöket, vagy akár másik autót is lehet tölteni, ehhez kívülre is került egy konnektor.
Az első példányok nyáron érkeznek, a gazdagon felszerelt bevezető limitált széria 59 ezer euróba kerül, de hamarosan a magyarországi előzetes árakat is megtudjuk a Hyundai forgalmazójától. Az Ioniq 5 egy új elektromos modellcsalád első tagja, hamarosan érkezik az Ioniq 6, egy sportos szedán, és az Ioniq 7, egy nagyméretű szabadidő-autó.
Kapcsolódó cikkek:
A Hyundai bemutatta az elektromos hajtású Kona megújult kiadását, aminek a formája továbbra is különbözik a többi változatétól.
DIGITÁLIS MAGAZIN