Minden kiderült a Skoda Fabia negyedik generációjáról
Hírek, 2021. február. 25.
AS

A Škoda hamarosan bemutatja a Fabia negyedik generációját, ami nagyobb lesz az elődjénél, a legújabb motorokat és a legmodernebb felszereléseket is megkapja.

 

 

 

1999-ben jelent meg a Škoda kínálatában a Fabia, aminek a három generációjából 22 év alatt több mint 4,5 millió példányt adtak el. Az idén érkező újdonság a Polo és az Ibiza után már a Volkswagen-csoport moduláris MQB A0 padlólemezére épül, ezért jóval nagyobb lesz az elődjénél, és a legmodernebb felszerelések is megjelennek benne.

 

 

 

A Fabia mindig is tágasabbnak számított a többi kisautónál, és ez a legújabb modellről is elmondható, hiszen a 4,11 méter hosszú, 1,78 méter széles és 1,46 méter magas újdonság 12 centivel hosszabb, öt centivel szélesebb és eggyel magasabb lesz az elődjénél. A tengelytávja 9 centivel 2,56 méteresre növekszik, a csomagtartó mérete 330-ról 380 literre bővül.

 

 

 

A képeken még csak álcázva láthatjuk, de az már ebből is kiderül, hogy az új Fabia dizájnja illeszkedik majd a Škoda kínálatába. A fényszórók már alapáron LED-et használnak, felárért teljesen LED-esek lehetnek, akárcsak a kristálymintás hátsó lámpák, amelyek a Scala és a Kamiq mintájára szélesebbek lesznek az elődénél.

 

 

 

Az új Fabia áramvonalasabb is lesz, a Cw értékét 0,32-ről 0,28-ra csökkentették, ami a kisautók kategóriájában jónak mondható. Az aerodinamikus mintájú kerekek mellett ezt olyan megoldással érték el, mint a zárható nyílás az első lökhárító alsó légbeömlőjén, amit elsősorban nagyobb autókban, például az Octaviában láthatunk.

 

 

 

A belső térről még nem mutatott képeket a Škoda, de a szimmetrikus műszerfal a középre tett érintőképernyővel a Scala és az Octavia stílusát követi. A Fabia már digitális műszeregységgel is rendelhető lesz, és a vezetési segédekből is többet kínál a 210 km/óráig működő adaptív tempomattal, a sávtartóval és az önállóan parkoló asszisztenssel.

 

 

 

A továbbfejlesztett Evo motorcsalád az ezer köbcentis, háromhengeres szívómotorral indul, 65 és 80 lóerővel, mindkét változatban 95 Nm nyomatékkal és ötfokozatú kézi váltóval. A következő lépcső a turbós 1.0 TSI, ami 95 és 110 lóerővel, 175 és 200 Nm-rel kérhető, az utóbbihoz már hatfokozatú a kézi váltó, és hétsebességes DSG is kérhető.

 

 

 

A csúcsmodell a négyhengeres 1.5 TSI lesz 150 lóerővel és 250 Nm-rel, ehhez mindenképpen duplakuplungos váltó jár. A Škoda dízelt már nem kínál, de a széria 40 literes üzemanyagtartály helyett nagyobb, 50 literes tank is kérhető lesz, amivel a legtakarékosabb változat 950 kilométert mehet a következő tankolásig.

 

 

 

Az új Fabia is tele lesz praktikus Simply Clever megoldásokkal, mint a parkolójegy-tartó a szélvédőn és a jégkaparó a tanksapkában. Az Octavia után itt is megjelenik az első ülések hátoldalán a telefontartó, és a belső visszapillantó tükör melletti USB csatlakozó a fedélzeti kamerának. A jobb első ülés ledöntésével pedig hosszabb tárgyak is beférnek.

 

 

A Škoda hamarosan álca nélkül is megmutatja a Fabia negyedik generációját, ami még idén a kereskedésekbe kerül. Úgy tudni, hogy a Fabia Combi is utódot kap, de az érkezésére 2023 előtt nem számíthatunk.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

500 kilométeres hatótávot ígér az elektromos Skoda Enyaq
A Škoda egy tágas és praktikus crossoverrel lép be az elektromos autók világába, és az Enyaq különféle változatai között 306 lóerős RS-t és 500 kilométeres hatótávolságút is találunk.
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár