A Volvo új elektromos autója a C40 Recharge
Hírek, 2021. március. 2.
AS

Nem a C40 lesz az első tisztán elektromos autója a Volvónak, de az első, amit csak elektromos hajtással lehet majd kapni.

 

 

 

 

A Volvo bejelentette a jövőre vonatkozó terveit, aminek legfontosabb pontja, hogy 2025-re az eladott modellek 50 százaléka, 2030-ra pedig az egésze teljesen elektromos hajtású lesz. A svéd márka teljes kínálatában választható plug-in hibrid modell, és az XC40-ből tisztán elektromos változat is kapható, most pedig bemutatták az első eleve elektromosnak tervezett autójukat.

 

 

 

 

Persze nem teljesen ismeretlen a C40 Recharge, hiszen az XC40-nel közös alapokra épül, tulajdonképpen annak a kupéformájú testvére. 4,43 méterrel a hossza szinte azonos, de a tetővonala hét centiméterrel került lejjebb, a hátsó üléseken pedig négy centivel kisebb a fejtér. A csomagtartó mérete szinte egyforma, 413 literes, és az orrában is van egy 31 literes rekesz.

 

 

 

 

Az új C40 dizájnja is hasonlóságot mutat az XC40-nel, a burkolt hűtőmaszk itt is az elektromos hajtásra utal, de a fényszórókat szűkebbre szabták, és természetesen a lejtős hátsó rész formája is teljesen egyedi a lámpák LED-es fénycsíkjával, a tető végén lévő dupla légterelővel és a hátsó szélvédő aljára került szárnnyal.

 

 

 

 

A belső tér is nagy hasonlóságot mutat az elektromos XC40-ével, a C40-ben is színes képernyő mutatja a műszereket, és középre 12,3 colos, álló formátumú érintőképernyő került, amin már androidos infotainment fut, Google Play áruházból letölthető alkalmazásokkal. Az autóhoz korlátlan adatforgalom jár, és a frissítések is online érkeznek a rendszerre.

 

 

 

 

A C40 Recharge egyféle változatban készül majd, ahol az első és a hátsó kerekeket is 150 kilowattos elektromotor hajtja. A kombinált teljesítmény 408 lóerő, a maximum nyomaték 660 Nm, amivel a kupéformájú crossover 4,9 másodperc alatt gyorsul nulláról százra. A végsebessége 180 km/óránál korlátozott, mint újabban minden Volvónak.

 

 

 

 

Az XC40-nél 30 kilogrammal nehezebb, 2185 kilogrammos C40-ben a padlóba épített akkumulátor 78 kilowattórás, aminek egy feltöltésével 420 kilométert képes megtenni a C40. A váltóáramú töltővel a teljes feltöltés 8 órát vesz igénybe, de 150 kilowattos egyenáramú villámtöltésre is lehetőség van, amikor 40 perc alatt 80 százalékos töltöttség érhető el.

 

 

 

 

A C40 Recharge gyártása Gentben, az XC40-nel együtt folyik majd, az első példányok megjelenése őszre várható. A megvásárlása is más lesz, ugyanis a Volvo testvérmárkája, a Lynk & Co mintájára csak online lehet megrendelni az előre konfigurált változatokat. Az ára csak később derül ki, de várhatóan egy kicsivel drágább lesz az XC40 P8-nál.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár