Megvannak az Év Magyar Autója díj győztesei 2021-ben
Hírek, 2021. március. 26.
AS

Kiderült, hogy melyik modellek nyerték az Év Magyar Autója díjakat, amelynek zsűrijében lapunk főszerkesztője is részt vett. A második alkalommal életre hívott szakmai versenyen ezúttal is szoros volt a befutó.

 

Év autója díjat már évtizedek óta ítél oda európai autós újságírókból álló zsűri, és most már olyan elismerés is létezik, amely kimondottan magyar szempontok szerint választ. 2021-ben már második alkalommal adtuk át az Év Magyar Autója díjakat.

 

Az Év Magyar Autója díj második évében mindhárom hazai autógyártó nevezte egy új típusát, 
amelyeknek történelmi találkozót hoztunk össze a győri Audi-gyár területén

 

A versenyt az Autós Nagykoalíció és a Járműipar szakmai magazin hívta életre, és autós újságíró kollégáimmal (Biró Csongor, Gulyás Péter, Katona Mátyás, Miklós-Illés Kálmán) összetett szempontrendszer szerint választjuk ki az adott évben nevezett típusok közül a legjobb autót. A jelölt modelleket folyamatosan teszteljük, amire az idei díj esetén csak Magyarországon volt lehetőségünk, külföldön nem, de

olyan előfordult, hogy a gyárból érkezett hozzánk egy modell, amit hivatalosan még nem mutattak be itthon, hogy a pontozás előtt kipróbálhassuk,

az Opel Crosslandet és az Opel Mokkát is így vezettük, a tapasztalatainkról külön cikkben számolunk be a 2021/1-es számunkban.

 

A nevezett modelleket több kategóriában értékeltük, így mindegyik újdonság a hozzá hasonló

típusokkal mérhette össze az erejét. A képen három kategória győztese látható

 

Az idei díjra a korábbinál is több, 22 márka adott le jelölést, 48 autót neveztek, ezek közül két modellt két díjra is.

Az összes autó kipróbálása több hónapot vett igénybe, gyakran közösen vezettük az egy kategóriába tartozó modelleket, hogy képet kapjunk az egymáshoz mért tudásukról. Fontos hozzátenni, hogy bár a nevezés pénzbe kerül, a zsűri nem kap pénzt a munkájáért, ezért függetlenül dönthet a legjobbakról. Minden zsűritag több kategóriában saját pontokat oszt, amiket a végén összesítünk, és a díjakat több kategóriában ítéljük oda, az interneten a közönség is szavazhatott a kedvencére.

 

Év Magyar Autója

 

Az Év Magyar Autója díjat a magyarországi gyárakban összeszerelt autók közül kapja a leginkább magyar modell, és ebben az évben mindhárom hazai autógyártó nevezte egy új típusát. Külön érdekesség, hogy az Audi és a Suzuki mild hibrid, a Mercedes pedig plug-in hibrid, ez is mutatja, hogy a jövőnek szánt autókat termelnek a hazai üzemek. A magyarországi jelenlétet és a beszállítói arányt is számításba véve idén a Suzuki Vitara került ki győztesként.

 

A Suzuki Vitara tesztje az Autó és Stílus 2020/3. számában olvasható

 

1. Suzuki Vitara 432 pont

2. Audi Q3 Sportback 428 pont

3. Mercedes-Benz CLA 250 e 351 pont

 

Magyar Év Autója

 

Kisautók

A kisautók között újra megmérkőzött egymással a tavalyi győztes Renault Clio és az Opel Corsa, ellenük a frissebb Hyundai i20, Honda Jazz és Toyota Yaris indult. Idén is a Clio került ki győztesen, ezúttal a jól sikerült hibrid hajtással, és hibridként (is) kapható modellek kerültek a dobogó másik két fokára is. A legtöbb pontot a Jazznek adtam, de csak eggyel többet, mint a Cliónak, egyébként mindegyik modell megérdemelten került a legjobbak közé.

 

A Renault Clio E-Tech Hybrid menetpróbája az Autó és Stílus 2020/5. számában olvasható

 

1. Renault Clio E-Tech Hybrid 357 pont

2. Honda Jazz e:HEV 353 pont

3. Toyota Yaris 351 pont

 

Családi autók

Színes lett a családi használatra ajánlott autók mezőnye, mivel ide nevezték a legújabb Volkswagen Golfot, a megújult Opel Crosslandet, valamint az egy kategóriába tartozó Citroën C5 Aircrosst, Honda CR-V-t és Seat Tarracót, az első kettőt hibridként. A legtöbb pontot nálam a Golf kapta, de csak kettővel többet, mint a Honda szabadidő-autója, ami ezzel rendkívül szoros versenyben nyerte el a Magyar Év Autója díjat.

 

A Honda CR-V tesztje az Autó és Stílus 2019. április-májusi számában olvasható

 

1. Honda CR-V 354 pont

2. Volkswagen Golf 353 pont

3. Citroën C5 Aircross Hybrid 333 pont

 

Üzleti autók

Az üzleti autók kategóriájában a Škoda a klasszikus ötajtós Octaviát, a Seat a Leon sportos kombiját, a BMW a négyajtós kupé 2-es Gran Tourert, a Volkswagen pedig az Arteon kupéformájú kombiját nevezte. A legtöbb pontot nálam és a kollégákkal összesítve is az Arteon Shooting Brake kapta, és abszolút értelemben is ez a modell gyűjtötte a legtöbb pontot a Magyar Év Autójára nevezett 29-féle modell közül.

 

A Volkswagen Arteon Shooting Brake menetpróbája az Autó és Stílus 2020/5. számában olvasható

 

1. Volkswagen Arteon Shooting Brake 389 pont

2. Škoda Octavia 376 pont

3. Seat Leon Sportstourer 366 pont

 

Szabadidő-autók

A szabadidő-autók között is nagy volt a nyüzsgés, a teljesen új Opel Mokka kihívta az újrázó Suzuki Vitarát, a trónra törő Škoda Kamiqot, de a jelöltek között található a népszerű Tiguan, a vadonatúj Juke és az örök legenda Forester is. A saját pontozásomban a Juke és a Tiguan holtversenyben jött ki a legjobbnak, a kollégák pontjaival összesítve a három zsűritagnál győztes Volkswagen megelőzte a kettőnél nyerő Vitarát.

 

 

1. Volkswagen Tiguan 356 pont

2. Suzuki Vitara 348 pont

3. Opel Mokka 341 pont

 

Kishaszonjárművek

Idén először kishaszonjárműveket is jelölhettek a hazai autóimportőrök. Az autókat két kategóriába soroltuk, a furgonok között az elektromos Ducato és Vivaro közül csak az utóbbit tudtuk kipróbálni, és elég meggyőzőnek bizonyult. A pick-upok közt a kategória három neves modellje csapott össze, amiket idén télen a Hungaroring off-road pályáján is próbára tettünk, ami után nálam a Hilux, összetettben viszont hajszállal a Ranger nyert.

 

 

Furgonok

1. Opel Vivaro 308 pont

2. Fiat e-Ducato 269 pont

 

 

Pick-upok

1. Ford Ranger Thunder 332 pont

2. Toyota Hilux 331 pont

3. Nissan Navara 297 pont

 

Sportautók

A sportautók között rendkívül sokszínű mezőny sorakozott fel, a BMW roadstere, a Cupra crossovere és a Renault kétülésesre alakított sportkompaktja mellett a Lexus LC roadster változatát is nevezték. A Z4-et és a Megane RS-t az ország talán legjobb szerpentinjén, a parádi hegyiverseny pályáján mértük össze, és a BMW végül csak egyetlen ponttal kerekedett felül a Formentoron, ami az újonc márkának is elismerést jelent.

 

A BMW Z4 tesztje az Autó és Stílus 2019. augusztus-szeptemberi számában olvasható

 

1. BMW Z4 M40i 348 pont

2. Cupra Formentor 347 pont

3. Renault Megane RS Trophy-R 327 pont

 

Év Zöldautója

 

Az Év Zöldautója díjra két kategóriában lehetett nevezni, csak annak a kritériumnak kellett megfelelni, hogy 50 g/km-nél nem lehet több a széndioxid-kibocsátásuk. A plug-in hibridek közt hét, a tisztán elektromos autók közt kilenc modell indult, ezért mind a két kategóriában a két legjobbat neveztük ki győztesnek.

 

 

 

Plug-in hibridek

A plug-in hibrideknél szinte mindenkinek más lett a kedvence, ketten a RAV4-et választották, ami végül be is húzta a díjat, a pontokat szorgalmasan gyűjtő Mercedes CLA mellett. Számomra a BMW 530e és a Ford Kuga volt a legjobb, az utóbbi a harmadik helyet érte.

 

1. Toyota RAV4 Plug-in Hybrid 358 pont

1. Mercedes-Benz CLA 250 e 354 pont

2. Renault Captur E-Tech Plug-in Hybrid 342 pont

3. Ford Kuga plug-in hybrid 340 pont

 

A Volkswagen ID.3 tesztje az Autó és Stílus 2020/5. számában olvasható

 

Elektromos autók

Az elektromos autóknál az év egyik legérdekesebb újdonsága, a Volkswagen ID.3, valamint az idén megújuló, még mindig nagyszerű Hyundai Kona is két-két kollégánál bizonyult a legjobbnak, meg is kapták az első díjakat, egyébként a saját értékelésemben is ez a két modell érte a legtöbb pontot.

 

1. Volkswagen ID.3 361 pont

1. Hyundai Kona Electric 357 pont

2. Opel Mokka-e 344 pont

3. Peugeot e-2008 324 pont

 

Közönségdíj

 

A díjra mind a 46 nevezett autó esélyes volt, az internetes szavazáson nagy küzdelemben nyert a Suzuki a Hyundai és a Mercedes-Benz előtt. A szavazók közül sorsolással százan páros belépőt nyertek az AMTS nyitónapjára.

 

 

1. Suzuki Vitara 351 szavazat

2. Hyundai i20 252 szavazat

3. Mercedes-Benz CLA 250 e 124 szavazat

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár