Bemutatkozott a megújult a Jeep Compass
Hírek, 2021. április. 9.
AS

A Jeep bemutatta a Compass megújult változatát: a kompakt méretű szabadidő-autó teljesen új műszerfalat kapott.

 

 

 

 

2017-ben jelent meg a kompakt méretű Jeep Compass második generációja, ami sokkal jobban sikerült, és a piacon is sikeresebb lett az elődjénél. Az amerikai márka most bemutatta a ráncfelvarrott kiadását, ami kívülről nem sokat változott: elsősorban a fényszórók, a lökhárítók és kisebb mértékben a hátsó lámpák változtak rajta.

 

 

 

 

Belül annál inkább megváltozott a Compass, aminek a teljes műszerfala vadonatúj. Az új kormánykerék mögött teljesen digitális a műszeregység, és a középkonzolról a műszerfal tetejére költözött az infotainment érintőképernyője, felszereltségtől függően 8,4 vagy 10,1 colos méretben, okostelefon-kivetítéssel.

 

 

 

 

Praktikusabb is lett a megújult Compass, a Jeep szerint több a hasznos pakolóhely az utastérben, és az elektromosan mozgatott csomagtér láblendítésre is nyitható. A gyalogosfelismerő rendszerrel, a távolságtartó tempomattal, a sávtartó és táblafelismerő asszisztenssel ez az első Jeep, ami 2-es szintű önvezetésre is képes.

 

 

 

 

A motorkínálat az 1,3 literes, turbós négyhengeres benzinmotorral indul, ami 130 és 150 lóerővel választható, az erősebbhez a hatfokozatú kézi helyett duplakuplungos váltót lehet rendelni. A Jeep megtartotta a dízelmotort is, az 1,6 literes négyhengeres 130 lóerős, és a benzineshez hasonlóan az első kerekeket hajtja.

 

 

 

 

A Compass összkerékhajtású változata a 4xe névre keresztelt plug-in hibrid, ahol az első kerekeket a 1,3 literes benzinmotor 130 vagy 180 lóerős változata, a hátsókat pedig a 60 lóerőre és 250 Nm-re képes elektromotor hajtja, a kombinált teljesítmény 190 vagy 240 lóerő lehet, a tisztán elektromos hatótáv pedig 47 és 52 kilométer közötti.

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Hét üléssel jön az új Jeep Grand Cherokee
A Grand Cherokee ötödik generációját előbb a nyújtott tengelytávú, hétüléses változatban mutatta be a Jeep, Mercedes helyett már Alfa Romeo-alapokon.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár