Hibrid hajtással érkezik az új Honda HR-V
Hírek, 2021. április. 22.
AS

A Honda az európai piacra szánt változatban is bemutatta a HR-V új generációját, amely csak hibrid hajtással lesz kapható.

 

 

 

2014-ben élesztette fel a Honda a HR-V nevet egy kompakt crossoverhez, aminek most jelent meg a harmadik generációja. Az újdonság ismét a Jazz műszaki rokona, és ahhoz hasonlóan már csak hibrid hajtással lesz kapható. A Honda ezzel is közelebb kerül a céljához, hogy 2022-től már csak olyan modelleket kínáljon Európában, amelyek tisztán elektromosan is képesek haladni.

 

 

 

Az elődjéhez képest sportosabb és letisztultabb lett a HR-V dizájnja, a karosszéria színére fényezett hűtőmaszkkal, szűkre szabott fényszórókkal és a legújabb divat szerint fénycsíkkal összekötött hátsó lámpákkal. A vízszintes övvonalával és a lejtős hátsó szélvédőjével, ha nem is nagyon karakteres, de legalább nem megosztó az újdonság formája.

 

 

 

 

A 4,34 méteres hossza és a 2,61 méteres tengelytávja szinte megegyezik az elődjével, mégis teljesen eltérő arányokkal rendelkezik az új HR-V. A 18 colos kerekeken gördülő modell két centivel lett alacsonyabb, de a hasmagassága egy centivel nagyobb. Az utasterét tágasabbnak ígérik, a hátsó utasoknak három és fél centivel nagyobb a lábterük.

 

 

 

A Honda megtartotta a Jazzben megismert ülésrendszert, ahol a hátsó üléstámlákat síkba dönthetjük, de akár az ülőlapokat is felhajthatjuk, ezzel magasabb tárgyakat is szállíthatunk. A bővített raktérben két kerékpár is elfér, és a Honda újdonsága az automatikusan záródó csomagtérfedél, a távirányító távolságát érezve automatikusan csukja le az ötödik ajtót.

 

 

 

A műszerfala az új Jazz stílusában készült, 7 colos műszeregységgel és a középkonzol tetejére tett 9 colos érintőképernyővel, akár vezeték nélküli okostelefon-tükrözéssel. A klímaberendezésnek megmaradt a hagyományos kezelőfelülete, és érdekesség a műszerfal két szélére került kapcsoló, amivel az utastér huzatmentes szellőztetését lehet állítani.

 

 

Az új HR-V ugyanazt a hibrid hajtást kapja, mint a Jazz is, ezért a kerekeket elsősorban az elektromotor forgatja, az 1,5 literes, 131 lóerős, négyhengeres benzinmotor pedig az akkumulátort tölti, és csak nagyobb sebességnél hajtja közvetlenül a kerekeket. Az energia-visszatermelés mértéke a kormánykerék mögötti váltófülekkel is szabályozható.

 

 

 

A vezetéstámogató rendszereket is továbbfejlesztette a Honda, a jobb felbontású kamerával sötétben is biztosabban működik a gyalogosokat, kerékpárosokat is felismerő autonóm vészfékezés, hatékonyabb lett a keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, a holttérfigyelő hatótávja 3-ról 25 méterre nőtt, és most először lejtmenet-szabályzó is elérhető az autóhoz.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Hibrid lesz a következő Honda Jazz
A Honda bemutatta a Jazz új generációját. A kisautó megtartotta az egyterű formát, de a dizájnja barátságosabb lett, és a divatnak megfelelően szabadidős változatban is kapható lesz.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár