Megjelent az új Kia Sportage
Hírek, 2021. június. 8.
AS

A Kia megmutatta az első képeket a Sportage ötödik generációjáról, ami az elődjénél látványosabb külsőt és modernebb belsőt kapott.

 

 

A hűtőmaszkba rejtett nappali menetfényével feltűnő jelenség lett az új Hyundai Tucson, és a most bemutatott testvérmodellje is látványos külsőt kapott. A Kia Sportage ötödik generációjának formája már a koreai márka új stílusirányzata szerint készült, amit a teljesen elektromos hajtású EV6-on láthattunk elsőként.

 

 

 

Az új Sportage orrára széles hűtőmaszk került, a két oldalán bumerángformájú nappali menetfényekkel, a két szélére rejtett fényszórókkal. Az elődjénél nyúlánkabb, lendületesebb lett a Sportage alakja, és most először feketére fényezett tető is rendelhető lesz hozzá. A hátsó lámpákat az új divat szerint fekete sávval kötötték össze.

 

 

 

A belső tér berendezése az EV6-ban látott mintát követi, a kormánykerék mögé dupla képernyős műszeregység került, hasonlót találunk az új Sorentóban is. Az automata sebességváltó karját forgókapcsolóra cserélték, és a klímaberendezésnek is megmaradt a kezelőfelülete, az ülések pedig akár szellőztethetők is lehetnek.

 

 

 

A részleteket későbbre tartogatja a Kia, de mivel a Sportage továbbra is a Hyundai Tucson testvérmodellje, ezért ahhoz hasonlóan hibrid és plug-in hibrid hajtásláncra is számíthatunk, és az újdonság terepjárós stílusú X-Line változatban is rendelhető lesz. A továbbiakat szeptemberben árulja el a Kia, a forgalmazás az év végén kezdődik.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

510 kilométeres hatótávval jön a Kia új elektromos autója
Az első képek után részleteket is elárult a Kia az eleve elektromosnak tervezett EV6-ról, aminek a teljesítménye, a hatótávja és a feltöltése is rendkívüli lesz.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár