Bemutatkozott az új Suzuki S-Cross
Hírek, 2021. november. 25.
AS

A Suzuki bemutatta az új S-Crosst, a kompakt crossover alaposan továbbfejlesztett változatát, ami az új külső mellé további extrákat kapott, és jövőre teljes hibrid hajtással is elérhető lesz.

 


 

A Suzuki két hete jelentette be, hogy egy új modellt mutat be, és sejteni lehetett, hogy az S-Cross új generációja lesz, hiszen ez volt a legrégebbi típus a kínálatban, 2013-ban mutatták be, és három évvel később kapta meg a jelenlegi arcát a modellfrissítéssel. A Suzuki most leleplezte az új S-Crosst, a kompakt crossover alaposan továbbfejlesztett változatát.

 

 

 

Az új S-Cross első pillantásra az előző széria ráncfelvarrásának tűnik, de annál jóval többről van szó, hiszen magasabb lett az orra, és a hátsó oldalablakok formája is változott, ezért a lemezeken is változtatott a Suzuki. A méretek azonban nem nőttek, továbbra is 4,3 méter hosszú, 1,79 méter széles és 1,58 méter magas az S-Cross, a tengelytávja 2,6 méteres.

 

 

 

Az új külső nagyon jól áll az S-Crossnak, sokkal magabiztosabb lett tőle a kiállása. A nagyobb hűtőmaszkra krómcsíkkal körülvett embléma került, a határozott formájú fényszórók teljesen LED-esek, és az átlátszó burájú, szélesebb hátsó lámpákban is LED-ek világítanak. A crossover jellegét a szögletesebb kerékjáratok és a masszívabb lökhárítók emelik ki.

 

 

 

A belső térben ott változtatott a Suzuki, ahol igazán szükség volt rá. A számlapok közé a Vitarából ismerős színes kijelző került, a középkonzol tetejére egy 9 colos érintőképernyőt tettek, amin új rendszer fut, jövőre Suzuki Connect néven online szolgáltatások is érkeznek. A csomagtartó továbbra is 430 literes, és a hátsó ülések ledöntésével 1230 literesre bővíthető.

 

 

A forgalmazás kezdetén a jelenlegi modellből ismerős technikát kapja az S-Cross az 1,4 literes, 130 lóerős turbós benzinmotorral és a széria 48 voltos mild hibrid rendszerrel. A váltó hatfokozatú kézi vagy automata lehet, és az AllGrip Select összkerékhajtás is rendelhető. Az igazi érdekesség jövőre jön, hamarosan teljes hibrid hajtással is kapható lesz a Vitara és az S-Cross.

 

 

Az S-Cross nem lett nehezebb a megújulással, az elsőkerék-hajtású, kézi váltós modell 1195 kilogrammot nyom. 9,5 másodperc alatt gyorsul százra (az összkerékhajtásúnak 10,2 másodpercre van szüksége), a végsebessége 195 km/óra. Az átlagos fogyasztása 5,3 liter a fronthajtású, 5,8 liter az automata és az összkerékhajtású változatnak.

 

 

A vezetéstámogató rendszerek sora, az autonóm vészfékező, sávtartó, holttérfigyelő és táblafelismerő mellé újabb asszisztensek érkeztek: a 3D nézetre is képes 360 fokos kamerarendszer, a dugóban araszolást segítő tempomat és a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő. Az opciók közt érdekes a nagyméretű, nyitható panorámatető.

 

 

Az új S-Cross az eddigiekhez hasonlóan továbbra is a Suzuki esztergomi gyárában készül, és még az év vége előtt a kereskedésekbe kerül. Már az árát is lehet tudni: a GL felszereltséggel a listaára 7 140 000 forinttól indul, a kedvezményes ára 6 090 000 Ft. Az összkerékhajtás felára 740 ezer forint, az automata sebességváltó 600 ezer forinttal kerül többe.

 

Felszereltségek és árak

 

A GL felszereltség is jónak mondható, széria a hét légzsák, az adaptív tempomat, az autonóm vészfékező, a sávtartó és a táblafelismerő rendszer, továbbá a 17 colos könnyűfém kerekek, a LED-es fényszórók és hátsó lámpák, a manuális klímaberendezés, a 7 colos érintőképernyős rendszer tolatókamerával és még a riasztó is.

 

A GL+ felszereltség 400 ezer forinttal kerül többe, és 6 490 000 forintos kedvezményes árával ez tűnik a legjobb vételnek. A GL-en felül olyan tételek járnak hozzá, mint a kétzónás automata klímaberendezés, a holttérfigyelő, az automata ablaktörlő és világításkapcsoló, az elektromosan behajtható tükrök, a fűthető első ülések, a bőrhuzatú kormánykerék, a ködfényszórók, a parkolószenzor elöl-hátul, a sötétített ablakok és a tetősínek.

 

A csúcsmodell a GLX, ami a 850 ezer forintos felárért bőrkárpitozást, 9 colos érintőképernyős rendszert navigációval és 360 fokos kamerarendszert kap, a nyitható panorámatető 250 ezer forinttal kerül többe, a metálfényezés további 170 ezer forint. A kínálat az automata sebességváltós, összkerékhajtásos, panorámatetős modellel 8 930 000 forintos kedvezményes áron zárul.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

A Suzuki plug-in hibrid szabadidő-autója az Across
Megjelent a Toyotával kötött együttműködés eredménye, elsőként a konnektorról tölthető hibrid RAV4-et vette a saját nevére a Suzuki.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár