Elektromos autóként is itt az Opel Astra
Hírek, 2022. december. 14.
AS

A plug-in hibrid után az Opel bemutatta az új Astra tisztán elektromos hajtású változatát, ami kombiként is kapható lesz.

 

2021-ben jelent meg az Astra új generációja, ami most először plug-in hibrid változatban is készül, most pedig itt a tisztán elektromos hajtású kivitel. Mivel az Opel kompakt autója ugyanarra a műszaki alapra épül, mint a Peugeot 308, amiből nemrég mutatkozott be az elektromos hajtású változat, ezért sejteni lehetett, hogy ezt a technikát kapja meg az Astra is.

 

 

Az új Astra Electric már a továbbfejlesztett elektromos hajtásláncot kapja, ami azt jelenti, hogy 136 helyett 156 lóerős elektromotor hajtja az első kerekeket, az akkumulátor kapacitását pedig 50-ről 54 kilowattórára növelték, ebből 51 kilowattórát lehet felhasználni. Az Astra Electric hatótávja 416 kilométer, ami egy kicsivel még több is a Peugeot-nál.

 

 

 

 

Az otthoni vagy utcai töltőnél 11 kilowattal lehet tölteni az Astrát, az egyenáramú töltőnél 100 kilowatt a maximum, amivel 80 százalék alatt érhető el a 30 százalékos töltöttség. A végsebessége 170 km/óránál korlátozott, és a csomagtér terén is kell egy kis kompromisszumot kötni, kombiként 608-ról 516 literre csökkent a mérete, ami azért nem kevés.

 

 

 

 

Az ötajtós ferdehátú mellett Sports Tourer néven kombiként is gyártja majd az autót az Opel, ezzel az Astra Electric a kategória kevés kombijának egyike lesz. Európában jelenleg csak az MG kínálja az MG 5 Electricet, hamarosan a Peugeot árulja majd az e-308-at, rajtuk kívül csak a Porsche gyárt elektromos kombit, a Taycan Sport Turismót.

 

 

 

 

Az Opel ezzel tovább bővíti az elektromos autóinak kínálatát, ami a Corsa-e és a Mokka-e mellett a Combo-e Life-ból áll. 2023-ban pedig érkezik az Astra Electric, ezt követően a Mokka is megkapja a továbbfejlesztett hajtásláncot, és Mokka Electric néven kapható tovább, 2028-tól pedig már csak tisztán elektromos hajtású autókat árul az Opel.

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Bemutatkozott az új Opel Astra
Az Opel bemutatta az Astra új generációját, amit már a márka legfrissebb stílusa szerint terveztek meg, és a technikája is új, még plug-in hibrid változat is lesz belőle.
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár