Hibrid változatban is bemutatkozott a Dacia Jogger
Hírek, 2022. december. 22.
AS

A Dacia a benzines és a gázüzemű változat után hibrid hajtással is bemutatta a hétüléses kombiszerű modelljét. A Jogger a piac legolcsóbb hibrid családi autójának ígérkezik.

 

A Jogger a Dacia új családi autója, ami a kombiszerű formájával a Logan MCV és a Lodgy koncepcióját folytatja, és sikerrel lépett piacra, mert ugyan még csak idén vezették be, de már 83 ezret rendeltek belőle. A Dacia már a premieren elárulta, hogy dízelre ne számítsunk, de hibrid változata lesz az autónak, ezt vezetik most be.

 

 

 

A Dacia eddig kétféle motorral kínálta a Joggert. Az egyik az ezer köbcentis, turbós háromhengeres 1.0 TCe 110 lóerős teljesítménnyel, a másik pedig a szintén egyliteres, háromhengeres, de benzin-gázüzemű 1.0 Eco-G, ami 100 lóerőre képes. Mind a két motort csak kézi váltóval lehet kérni, ezért a hibrid lesz egyben az első automata Jogger.

 

 

 

A Dacia történetének első hibrid rendszere ismerős lehet a Renault és a Nissan modelljeiből, ugyanezt kapja meg a Clio, a Captur és a Juke is. A benzinmotorja 1,6 literes, 90 lóerős négyhengeres, ehhez egy 50 lóerős meghajtó elektromotor és egy indítógenerátor tartozik, a kuplung nélküli sebességváltó a benzinmotor négy és az elektromotor két fokozata közt váltogat.

 

 

 

A 140 lóerős hibrid Jogger fogyasztását még nem árulta el a Dacia, de azt igen, hogy a hatótávja 900 kilométer lesz egy tankolással. Az utastérben is újat mutat a hibrid modell, hiszen szériafelszerelés lesz az elektromos kézifék, és a hibrid Jogger lesz az első Dacia, ami 7 colos színes kijelzős digitális műszeregységet kap, ez is a Renault-tól lehet ismerős.

 

 

A hibrid Jogger már 2023 januárjától rendelhető, az első példányok márciusban érkeznek a márkakereskedésekbe. A magyarországi árát még nem tudni, de Franciaországban 24 600 eurótól indul az árlistája, amivel a legolcsóbb, hétülésesként is kapható hibrid családi autónak ígérkezik.

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Az új Jogger a Dacia hétüléses családi autója
Az új Jogger a Dacia hétüléses családi autója
A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, töltsd le digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin

Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár