Kabrióváltozatban is megjelent az elektromos MINI Cooper SE
Hírek, 2023. február. 15.
AS

A MINI többféle változatban is gyártja a kisautóját, de az elektromos hajtást most először párosította kabrió karosszériával.

 

2013-ban jelent meg az újkori MINI jelenlegi, harmadik generációja, és bár már a pályafutása végéhez közeledik, hamarosan érkezik az utódja, a gyártó még mindig tud újat mutatni belőle. Az elektromos hajtású Cooper SE például eddig csak háromajtós karosszériával volt kapható, de idén limitált példányszámban gyártanak belőle kabriót is.

 

 

 

 

Nem minden előzmény nélküli az elektromos kabrió, a MINI ugyanis már 2022-ben bemutatott egy teljesen kidolgozott, működőképes prototípust, és annak népszerűsége vezetett oda, hogy végül az európai piacra 999 sorszámozott példányt gyártanak belőle a hollandiai üzemben, ugyanott, ahol a benzinmotoros kabriók is épülnek.

 

 

 

 

A Cooper SE Cabrio is megkapja a zárt tetős modell jellegzetes 17 colos kerekeit és sárga betétjeit, ezen kívül a fényszórók és a hűtőmaszk kerete, valamint a kilincsek bronzszínben pompáznak. A karosszéria csakis fekete vagy ezüstfehér színben rendelhető, a csomagtér mérete pedig nem csökkent a benzines modellhez képest, 160 literes.

 

 

 

 

A hajtáslánc megegyezik azzal, amit a Cooper SE-ben találunk, eszerint az első kerekeket 184 lóerős elektromotor hajtja, amivel az elektromos kabrió 7,2 másodperc alatt gyorsul százra. A hatótávja a kedvezőtlenebb légellenállás és nagyobb tömeg miatt valamivel szerényebb, 235 helyett 201 kilométert képes menni egy feltöltéssel.

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Új arcot kapott a MINI
A MINI újra felfrissítette a három- és ötajtós, valamint a kabrió modelljét, a ráncfelvarrással együtt a felszereltsége is gazdagabb lett.
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár