Száz éve az autókereskedelem élén az Emil Frey
Hírek, 2024. október. 8.
AS

Száz éve alapították az Emil Freyt, ami tökéletes példája annak, hogyan válhat egy szakmai tapasztalattal rendelkező kis műhely előbb Svájc, majd Európa egyik legjelentősebb autókereskedelmi vállalatává.

 

Emil Frey a mobilitás úttörőjeként 1924-ben nyitotta meg Zürichben első motorkerékpár- és autószervizét, majd folyamatosan fejlesztette vállalkozását. Két évvel később indította első kereskedését, ahol Sunbeam motorkerékpárok importálásával foglalkozott. Az alapító sokoldalúságát tükrözi, hogy nemcsak árulta a motorkerékpárokat, hanem versenyzett is velük, tehetségét a nemzetközi versenyeken elért sikerei is bizonyítják. Az 1930-as évektől kezdve a cég áttért az autók, a Wolseley és a mai Jaguar elődjének tekinthető Swallow Sidecars importálására is.

 

 

 

 

Emil Frey filozófiája mindig a minőség és az ügyfélszolgálat fontosságán alapult. 1948-ban a cég megnyitotta központi autószalonját, az Autohaus Altstettent Zürichben, amely azóta is az Emil Frey-csoport központja. Frey bátorságának és előrelátásának egyik legjobb példája, hogy a Safenwilben alapított importközpontját egy autópálya-csomópont közelébe tervezte, így biztosította a folyamatos bővülés lehetőségét. Az 1960-as évek végétől fia, Walter Frey vette át a stafétát, amitől a vállalat új lendületet kapott, a Toyota svájci importőreként egyre sikeresebben terjeszkedett tovább.

 

Stafétaváltás 1969-ben: Emil Frey és fia, Walter Frey

 

1967-ben a Toyota svájci importőre lett az Emil Frey

 

A cégcsoport legújabb büszkesége a Classic Car Center

 

Mindig nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra is, ennek eredményeként 1978-ban nyitották meg vezetéstechnikai központjukat, a Driving Centert. A családi hagyomány és a motorsport iránti szenvedély tovább élt az új generációban is. Lorenz Frey-Hilti volt az, aki 2012-ben újjáélesztette az Emil Frey Racinget, és Lorenz nem feledkezett meg a kezdetekről sem, a régi autók szerelmeseként 2015-ben megnyitotta a Classic Car Centert, ami azóta is a klasszikus autók szerelmeseinek találkozóhelye.

 

Magyarországon kiskereskedelmi és importőri feladatokat is ellát az Emil Frey

 

 

Az évtizedek során a vállalat folyamatosan bővült, új piacokra lépett be, és az Emil Frey-csoport jelenleg 15 márkával foglalkozik, és 50 telephellyel rendelkezik 19 európai országban, Európa-szerte több mint 25 ezren dolgoznak a cégnél. Magyarországon több mint két évtizede, 1993 óta van jelen az Emil Frey, napjainkban a kiskereskedelmi tevékenység mellett tíz márka – Abarth, Alfa Romeo, Citroën, DS, Fiat és Fiat Professional, valamint Jeep, Mitsubishi, Peugeot, Subaru – importőri tevékenységét látja el.

 

 

 

A századik születésnapot a magyarországi Emil Frey képviselet a zsámbéki DrivingCampen ünnepelte flottapartnereivel, egyben a cég által forgalmazott márkák első közös eseménye is volt a Prestige Day, ahol több mint száz ügyfél vett részt. A vezetéstechnikai programok mellett Bútor Róbert és Ifj. Tóth János raliversenyzők autóztatták a vendégeket, a Prestige Day során az Emil Frey által forgalmazott új modelleket is ki lehetett próbálni, ott volt az Alfa Romeo Junior, a DS 7, a Jeep Grand Cherokee és a Peugeot e-3008 is.

 

 

 

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár